Így működik az orosz dezinformáció, amit már a KGB is mesterfokon űzött

Szándékosan eltorzított információ, amelyet titokban szivárogtatnak be a kommunikációs folyamatba a megtévesztés és a manipuláció érdekében

- így definiálta a dezinformáció fogalmát Lawrence Martin-Bittman, a hazajából, Csehszlovákiából az 1968-as prágai tavasz után távozó egykori titkosszolgálati tiszt a New York Times 2018-ban megjelent Operation InfeKtion: How Russia Perfected the Art of War (Hogyan tökéletesítette Oroszország a háború művészetét) című dokumentumfilmjében.

A fenti definíció kísértetiesen hasonlít arra, amit ma álhírnek vagy fake newsnak szokás nevezni, a dokumentumfilm pedig vele, illetve egykori KGB-ügynökök, valamint a dezinformáció ellen harcoló amerikai aktivisták és szakértők segítségével mutatja be, hogy a KGB már jóval azelőtt kihasználta az álhírekben rejlő lehetőségeket, hogy ez a kifejezés globálisan elterjedt volna.

Az egyik első nagy dobásuk az volt, hogy az 1980-as években elterjesztették azt az összeesküvés-elméletet, miszerint a HIV-vírus nem egy hagyományos módon kialakult betegség, hanem egy biológiai fegyver, amit az Egyesült Államok kormánya fejlesztett ki azzal a céllal, hogy kiirtsák a feketéket és a melegeket.

Keleten már a hidegháború óta űzik

A filmből nemcsak az derül ki, hogy már a hidegháború kirobbanása után elkezdték a dezinformációval való kísérletezgetést a szovjetek, hanem azt is elmondja egy másik Nyugaton új életet kezdő egykori KGB-ügynök, az archív felvételeken szereplő Jurij Alekszandrovics Bezmenov, hogy a szovjet titkosszolgálatok csak az erőforrásaik 15 százalékát fordították kémkedésre. A maradék 85 százalék ideológiai felforgatásra vagy a zsargonban csak aktív intézkedéseknek becézett tevékenységre ment (ebbe a hamisítástól az emberrabláson át sok minden, így a dezinformáció terjesztése is beletartozott). Utóbbiak célja pedig az volt, hogy az ellenséges hatalmak népeinek megváltoztassa a percepcióját úgy, hogy elveszítsék a bizalmat a hazájukban.

Bezmenov elmondása alapján a dezinformációs hadműveleteket felügyelő A Osztály közvetlenül a KGB vezetése alá tartozott. Bittman szerint az is mutatja, hogy a szovjet titkosszolgálatok kiemelten kezelték a dezinformációs hadműveleteket, hogy minden KGB-ügynöknek ilyen jellegű álhírek kitalálásával kellett töltenie a munkaideje negyedét, és az ügynökök év végi értékelésekor az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy hány ilyen ötletet találtak ki. Az egyik ex-kém szerint világszerte összesen 15 ezer ügynök volt, akiknek mind-mind ki volt adva feladatnak a dezinformációs ötletek kreálása.

Vlagyimir Putyin vélhetően ezeket a technikákat is jól ismeri, hiszen közvetlenül a hatalomra kerülése előtt egy évig még vezette is a KGB utódszervezetét, a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot, azaz az FSZB-t.

Putyin a KGB gyermeke, éveket töltött a KGB-nél, és minden évben értékelték az aktív intézkedései és a dezinformációs tevékenysége alapján

- jellemezte az orosz elnököt a New York Times stábjának Martin-Bittman, aki a dokumentumfilm bemutatása előtti hónapokban halt meg 87 éves korában.

Amerika, az AIDS és az álhírek

A film azért az AIDS-szel kapcsolatos álhíren keresztül mutatja be a dezinformáció működését, mert ez volt az, amelyre már az amerikai kormány is reagált. A HIV-vírust az amerikai kormány biológiai fegyvereként bemutató legelső anyag egy kis indiai lap, a Patriot Magazine 1983. július 17-i számában jelent meg. Ezután a KGB-ügynökei más harmadik világbeli országokban is elkezdték terjeszteni a hamis információt, 1985-ben pedig már egy moszkvai lapban is megjelent a hír a legelső, indiai hírre hivatkozva. Egy Amerikában új életet kezdő ex-KGB-s, Oleg Kalugin tábornok szerint direkt harmadik világbeli országokat választottak az ilyen műveletekhez, mert ott könnyebb volt elhinteni az efféle álhíreket, és mert a dezinformációs műveletek egyik aranyszabálya, hogy a lehető legjobban el kell őket rejteni.

Két kelet-berlini professzor még egy tanulmányt is írt az AIDS amerikai eredetével kapcsolatban, így már a tudomány oldaláról is legitimálva láthatták az emberek ezt az álhírt, ami végül 80 különböző országban, összesen 200 médiumban jelent meg, és 1987 márciusára már az egyik amerikai országos tévécsatorna, a CBS is beszámolt róla. Ezután a Ronald Reagen vezette kormány létrehozta az Active Measures Working Group (Aktív Intézkedések Munkacsoport) nevű, dezinformáció ellen harcoló munkacsoportot, amely hivatalos jelentésében is cáfolta az álhírt. A Szovjetunió bukása után az amerikaiak leállították ezt a programot.

A KGB megszűnt, de a dezinformáció nem

Az ezredfordulón Vlagyimir Putyin lett Oroszország első embere, 2005-re pedig már nem csak belföldön működött olajozottan a dezinformációs gépezet, hanem állami pénzből létrehoztak egy angol nyelvű tévécsatornát, a Russia Todayt. Az azóta csak RT néven működő médiumot a háború kitörésére reagálva a közelmúltban tiltotta be az Európai Unió - így hazánkból már a YouTube-on és a Facebookon is elérhetetlen az orosz propagandatévé oldala.

A dokumentumfilmben megszólaló Claire Wardle, a Harvard Egyetem kutatója úgy írja le az RT-t, mint egy olyan médiumot, ahol az esetek 80 százalékában minőségi újságírói munka folyik, a maradék 20 százalékban pedig dezinformáció.

A hiteles anyagok és hiteles arcok (például Larry Kingnek is volt itt műsora egy időben) pedig nemcsak hihetőbbé teszik a műsoridő ötödét kitevő dezinformációt a laikusok számára, hanem mutogatni is lehet rájuk, hogy náluk nem propagandagyártás folyik.

Az oroszok online dezinformációs műveleteiben 2013-ban új időszámítás kezdődött, amikor megalapították a Glavset néven is ismert Internet Kutatási Ügynökséget. Ennek eredményeképpen a magyar nyelvű Facebookon is gyorsan terjednek és sok embert érhetnek el a dezinformációk.

Ugyanez igaz Putyin azon érvére is, miszerint a Szovjetunió megszűnésekor a NATO megígérte az akkori orosz vezetésnek, hogy nem fog keletre terjeszkedni. Erre az információra ugyanis nincs semmilyen írásos bizonyíték, mégis magyar nyelvű kommentek tömegei visszhangozzák a közösségi oldalakon - amelyek közt egészen biztosan akadnak zajkeltésre létrehozott kamuprofilok is - csak azért, mert Putyin szavai legitimálják számukra az állítást.

Az álhírgyártás hét aranyszabálya

Bár hivatalos KGB-s iratok nem bizonyítják, az ex-KGB-ügynökök és a dezinformáció ellen harcoló szakértők segítségével az alábbi pontokban foglalták össze az álhírgyártás folyamatát:

1. Repedések keresése a megtámadni kívánt társadalom szövetében. Ilyen volt a melegekkel szemben létező ellenérzésekre alapozott álhír, hogy az amerikai kormány a kiirtásukra betegséget fejlesztett ki.
2. Egy nagy hazugság kreálása, amiről senki nem gondolná, hogy nem igaz. Már a szakadár területek 2014-es megszállásakor is az volt az orosz vezetés egyik fő érve, hogy a NATO a Szovjetunió felbomlása után azt ígérte, nem terjeszkednek keletre. Ezt és az oroszok többi dezinformációját akkor egy magyar nyelven is kiadott dokumentumban cáfolta meg az Észak-atlanti Szerződés Szervezete. (Egyébként ha valóban így lett volna, akkor már Magyarország NATO csatlakozásakor is tiltakozott volna Oroszország.)
3. A hazugság becsomagolása igazságon alapuló félinformációkba. Az tény, hogy voltak tárgyalások a NATO és Oroszország között, ezeken azonban nem hangzott el például olyan ígéret, hogy a NATO Oroszország felé nem bővíti szövetségesi kapcsolatait.
4. A hazugság elrejtése úgy, mintha az álhír kitalálójának nem lenne hozzá köze. A Számok - a baloldali álhírek ellenszere anélkül osztja meg az orosz propagandát, hogy jól láthatóan feltüntetné, az RT videójáról van szó, sőt még a logójukat is leszedik.
5. A "hasznos idióták" kihasználása. A cél, hogy az álhír eljusson olyanokhoz is, akik amellett, hogy elhiszik, még annyira fel is háborodnak rajta, hogy maguk is elkezdik terjeszteni.
6. Tagadás. Az egész letagadása akkor is, ha a lebukás egyértelmű. A NATO-ígéretek ügyében például tisztán lehetne látni, ha valaki bemutatna egy ilyen dokumentumot, az orosz vezetés mégsem állt elő ilyennel, az ígéretet vitató kritikákat pedig szimplán ignorálják.
7. A lassú víz partot mos-elv. Mint látható, már a szakadár területek 2014-es megszállásakor is a NATO-ígéret volt az oroszok egyik fő érve az invázióra, azóta ez a dezinformáció csak még jobban beért, így ma is ez számít az egyik fő érvnek.