A Tanácsköztársaság bukása után hatalomra került Friedrich-kormány 1919 novemberében új választójogot léptetett életbe. Ez jelentősen különbözött az 1918 előttitől, amikor a választójogosultak az ország összlakosságának csak 6 százalékát tették ki, és mindenki nyíltan szavazott. A Friedrich-féle rendelet viszont széles körű, továbbá titkos, egyenlő, kötelező és a nők egy részére is kiterjedő választójoggal ruházta fel az ország lakosságát.
A férfiak választójogának a következő alapfeltételei voltak: 24. életév betöltése, 6 éves magyar állampolgárság és féléves egyhelyben lakás. Ennél fiatalabbak akkor szavazhattak, ha legalább három hónapig a harctéren teljesítettek katonai szolgálatot. A nőkkel szemben az is követelmény volt, hogy "bármely hazai élőnyelven" írni és olvasni tudjanak. A választójoggal rendelkezők száma összesen 3 millió 42 ezer főt tett ki, ami a 24 éven felüli lakosság 75, az összlakosságnak pedig közel 40 százalékát jelentette.
Nyílt szavazás
A fenti rendelkezésnek köszönhető, hogy az 1920 elején megválasztott képviselők összetétele érdemben demokratizálódott. Az 1918 előtti Képviselőházhoz viszonyítva az arisztokraták aránya 15 százalékról 5 százalékra, a közép- és nagybirtokosoké pedig 36 százalékról 15 százalékra csökkent. A birtokos parasztoké ("csizmások") ugyanakkor 1 százalékról 15 százalékra ugrott. Az 1921 áprilisában kormányt alakító konzervatív Bethlen István szemében ez már maga volt a "tömeguralom", amelyen feltétlenül változtatni akart. Ennek legegyszerűbb módja a választójog módosítása volt.
Erre vonatkozó elképzeléseit a kormányfő az egyik 1922. januári minisztertanácson ismertette. Elmondta, hogy nemcsak a választók számát akarja csökkenteni, hanem a vidéki körzetek esetében a nyílt szavazást is vissza kívánja állítani. A bejelentését követő vita élesen felszínre hozta, hogy a legerősebb parlamenti párt, a Nagyatádi Szabó István által vezetett Kisgazdapárt nem fogadja el ezeket a módosításokat, különösen a nyílt szavazás visszahozatalát vidéken.
Bethlen ennek ellenére ragaszkodott elképzeléséhez. Eldöntötte, hogy mivel a képviselők többsége nem támogatja, rendeleti úton fogja megváltoztatni az időközben törvényerőre emelkedett Friedrich-féle rendeletet. Bár ez ellentmondott az érvényes jogszabályoknak és joggyakorlatnak, az 1922. február 21-ére összehívott alkotmányjogi értekezlet jóváhagyta elképzelését. A Horthy elnökletével tanácskozó, konzervatív jogászokból és közéleti személyiségekből álló testület kimondta, hogy a Friedrich-féle rendelet hatályát vesztette, és hogy az új választójog megalkotása terén a kormánynak szabad keze van.
Visszalépés
Erre a döntésre hivatkozva 1922. március 2-án Bethlen rendeletileg léptette életbe választójogi törvénytervezetét. Ez több szempontból szűkítette a választójogosultak körét. Ettől kezdve nem a 28 éven felüli, írni és olvasni tudó nők rendelkeztek választójoggal, hanem azok a 30 éven felüliek, akik legalább az elemi iskola 6. osztályát elvégezték. A férfiak esetében a korhatár nem változott, viszont esetükben is műveltségi cenzust vezettek be: az elemi négy első osztályának az elvégzését. E módosítások következtében a választók összlakossághoz viszonyított aránya 40 százalékról 28 százalékra, a 24 éven felüliek körében pedig 75 százalékról 58 százalékra csökkent.
A választásra jogosultak aránya szempontjából Magyarország ezzel visszacsúszott a délkelet-európai országok, illetve az e tekintetben ugyancsak konzervatív Franciaország, Belgium, Svájc és Olaszország szintjére. Ennél is fontosabb volt azonban, hogy Nagy-Budapest és a 10 (később 7) vidéki törvényhatósági jogú város kivételével a rendelet visszaállította a dualizmuskori nyílt szavazást. Ez azt jelentette, hogy a választóknak a továbbiakban csak kicsit több mint 20 százaléka szavazhatott titkosan, és a 245 képviselő közül 199-et nyílt szavazással választottak. A nyílt szavazás példa nélkül állt a korabeli Európa parlamentáris országaiban (egyedül Jugoszláviában állították vissza az 1920-as évek végén).
A módosítás eredményét jól mutatja, hogy az 1920-1922-es Nemzetgyűléshez képest az 1922-1926-osban a nagy- és középbirtokosok aránya 15 százalékról 20-ra, az 1927-1931-es Képviselőházban pedig 23 százalékra emelkedett. A parasztbirtokosok képviselete ezzel szemben 15 százalékról 7, majd 3 százalékra csökkent. Legfőképpen azonban az mutatta a változtatás horderejét, hogy a Bethlen által létrehozott egységes kormánypárt a továbbiakban mindig megszerezte a mandátumok több mint felét, sőt előfordult - 1926-ban -, hogy több mint kétharmadát, 69 százalékot.
