Kétségtelen, hogy az LMP politikai jelentőségének és így magának a pártnak is vége van. Ebből a pofonból októberre felállni már nem lehet, hiszen mind az ambíció, mind az erő, mind az ötlet kifogyott a pártból, és bizony arcai sem nagyon maradtak már.
Ha lesznek is még kísérletek, az már csak ráolvasás, semmi értelme. A királydrámának vége, a történet így kerek, hullák hevernek a színen, a függöny legördült. Az LMP-ből vasárnap óta már csak a történet tanulságai érdekesek, és nem lesz második rész.
Sajnálom egyébként, némi személyes érintettség okán is (ha az LMP-ről írok, illik elmondanom, hogy pár évig tagja és munkatársa is voltam a pártnak, némelyik politikushoz vagy aktivistához máig személyes rokonszenv, illetve barátság fűz.)
A tanulságokról bizonyára sok okos írás fog majd születni. Engem most egy mozzanat foglalkoztat különösen vasárnap óta, ez pedig az, ahogy Ungár Péter a vereséget fogadta.
Magyarországon a politikai bukásról többnyire más tehet. A magyar közéletben nincsenek vétkesek, mindenki valaki másnak üldözöttje és áldozata. Ungár is sorolhatott volna bűnbakokat, mondhatta volna, hogy ők megtettek mindent, kristálytiszta a lelkiismeretük, de
- riválisaik gonoszsága,
- a sajtó közönye és/vagy rosszindulata,
- a belső ellenség ármányai,
- a mindenkit eltipró kormány,
- a fideszes szavazatszámlálók sokat emlegetett csalásai,
- a választói restség és értetlenség,
- maga a rendszer, az átkozott politikai kultúra,
- plusz ez a nyomorult időjárás,
lám, ide vezetett. Vagyis behelyezkedhetett volna szépen az áldozat-szerepbe, és ezen senki nem akadt volna fenn. Annyira megszoktuk. Na, ebben a háttérben azért feltűnt, hogy azt mondja egy bukott politikus a hvg-nek nyilatkozva:
Nem a választók képviseletével foglalkoztunk, hanem saját belső konfliktusainkkal és útkeresésünkkel. Nem kérdés, hogy rászolgáltunk a vereségre.
Tényleg nem kérdés, hogy az LMP rászolgált-e a vereségre. De az, hogy valaki méltósággal, tisztességgel, önkritikával fogad egy ilyen eredményt, szerintem becsülendő.
És valahogy azt az érzést kelti, hogy basszus, talán tényleg lehetett volna más. Meg hogy egyszer, talán, lehet is még.
