Több ezren várták az egyházfőt szombat délután a Papp László Sportarénában.
Több ezer fiatal várta Ferenc pápát szombaton délután a Papp László Budapest Sportarénában, magyarországi látogatásának második napján. A pápa érkezése előtt koncertek voltak, az egyházfő pedig nem sokkal negyed öt előtt érkezett meg és egy elektromos kocsival gurult be az Arénába.
Az egyházfő többször is magyarul szólt a közönséghez, és többek között azt mondta, hogy „aki meg, az nyer”.
Ferenc pápának szombaton már nem lesz több hivatalos programja. Vasárnap délelőtt fél 10-kor szentmisét celebrál majd a Kossuth téren, délután pedig délután pedig az egyetemi és kulturális élet képviselőivel találkozik majd.