A hét eleje lesz inkább esős, de egy kevés jut belőle a hétvégére is. 15-20 fokok a legvalószínűbbek.


Változékony idő várható a jövő héten, élénk, olykor megerősödő széllel és többórás napsütéssel, valamint 20 Celsius-fok körüli maximumokkal. A hét elején még többfelé várható zápor, zivatar, majd csökken a csapadék esélye – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Hétfőn a fátyolfelhők és az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett akár több órára kisüthet a nap. Reggel főként északkeleten, illetve délnyugaton lehet gyenge eső, a délután folyamán már többfelé záporok, zivatarok képződhetnek. Az északias szél nagy területen megélénkülhet, megerősödik, nyugaton néhol viharossá fokozódhat és a zivatarok környezetében is lehetnek viharos erejű széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul.

Kedden az erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés és a magasszintű felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre is számítani lehet.

Szerdán az erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés és a magasszintű felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Elszórtan kialakulhat záporeső, néhol zivatar. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi szél. A hajnali 3, 9 fokról 13 és 19 fok közé melegszik fel a levegő.

Csütörtökön a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütésre lehet számítani, de helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Többfelé kísérhetik élénk, néha erős lökések az északkeleti, északi szelet. Hajnalban 1, 7, a délutáni órákban 14, 20 fokot mérhetnek.

Pénteken a gomoly- és fátyolfelhők mellett

Szombaton általában gomolyfelhős, napos időre van kilátás, csak egy-egy zápor valószínű. Az északkeleti, majd a Dunántúlon a délkeleti szél helyenként megélénkülhet. A minimum-hőmérséklet 2 és 8, a csúcsérték 15 és 21 fok között várható.

Vasárnap napos időre lehet számítani gomoly- és fátyolfelhőkkel, legfeljebb egy-egy záporral. Többfelé megélénkül, néhol időnként megerősödhet a délkeleti szél. A hajnali 2, 9 fokról általában 17 és 23 fok közé melegszik fel a levegő.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!