Van egy menekülttábor Szíria északkeleti részén az iraki országhatár közelében - immár évek óta itt tartják fogva az Iszlám Állam legyőzött harcosainak családtagjait. A 2019-ben létrehozott Al-Hol tábor lakóinak száma 2022 februárjában több mint hatvanezer, és ebből nagyjából huszonhétezren gyerekek.

A közelmúltban a New York Times beszámolója szerint az őrök tüzet nyitottak a tábor lakóira, miután egy csapat nő és gyerek kövekkel és késekkel támadt rájuk. Mindezt a Szíriai Demokratikus Erők egyik női parancsnoka, Norúz Ahmed asszony közölte az amerikai lappal. Az összecsapásban egy gyermek meghalt, továbbá három nő és két, nyolc-tíz év körüli gyerek is megsérült. A táborban dolgozó segélyszervezet szerint ez volt az első olyan eset, hogy egy fegyveres összecsapásnak halálos következménye lett. Mindez súlyos figyelmeztető jel, hogy az ISIS-árvák és -özvegyek gyűjtőhelyén elharapózóban van az erőszak.

AFP Newroz Ahmed beszédet tart a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) sajtótájékoztatóján Szíria északkeleti részén, Hasakeh városában 2022. január 31-én.

A tábort a terrorszervezet legyőzésében kulcsszerepet játszó kurd hatóság, a Szíriai Demokratikus Erők őrzi. Ez a szervezet elsősorban az amerikai hadsereggel alakított ki szoros kapcsolatot, a török-iráni-orosz támogatással működő szíriai kormányerőkkel kevésbé vannak jóban. A szervezet szövetségeseit a Recep Tayyip Erdoğan vezette Törökország hivatalos kommunikációjában gyakran nevezi terroristáknak. A Szíriai Demokratikus Erők ugyanakkor az ország északkeleti részén található úgynevezett Észak- és Kelet-Szíria Autonóm Közigazgatási Terület hivatalos védelmi ereje. Létrejöttük a szíriai polgárháború idejére tehető, az ISIS legyőzése óta pedig mindinkább az észak-szíriai török megszállás elleni küzdelemben vállalnak szerepet.

Az AP tavaly június elején közölt riportot az Al-Hol táborról. Akkor azt írták, hogy az egyetlen olyan szervezet, amely hatással lehet a táborban élő gyerekekre, az az Iszlám Állam maradéka. Ez azért alakult így, mert a tábor lakónak kétharmadát ugyan az Iszlám Állam egykori harcosainak családtagjai teszik ki, ám itt húzza meg magát a terrorszervezet operatív szerveinek és szimpatizánsainak megmaradt hálózata is.

Az Al-Hol táborban élő gyerekek nagy része még nem érte el a tinédzser kort, a kilátásaik és az életkörülményeik pedig siralmasak. A szervezett oktatás hiányosságai miatt a legtöbben olvasni és írni sem tudnak, a helyzetük megoldását illetően egyáltalán nem látszik a nemzetközi érdeklődés és akarat.

Pedig a tábort őrző kurd hatóság és a helyszínen dolgozó segélyszervezetek már tavaly hangot adtak annak a félelmüknek, hogy az Al-Hol tábor a fegyveres terroristák új generációját nevelheti ki.

Emiatt aztán már tavaly arra kérték a külföldi - többek között nyugat-európai - táborlakók országait, hogy fontolják meg legalább a nők és gyermekek visszafogadását. A probléma az, hogy a nyugati kormányok úgy látják, ezek a gyerekek inkább veszélyt jelentenek, ezért nem sietnek a megmentésükkel. A Save the Children humanitárius szervezet szíriai operatív igazgatója, Sonia Khush mindezt másképp látja, szerinte egy négyéves kisfiúnak nincsenek ideológiai elkötelezettségei, csak gondoskodásra és tanulásra van szüksége. Ezek a feltételek azonban a táborban nem adottak, csak korlátozottan lehet hozzáférni a megfelelő oktatáshoz, amely felkészítené a gyerekeket a társas élet szabályaira. Ez különösen igaz az Al-Holnak arra az elkülönített és szigorúan őrzött részlegére, ahol a tavalyi állapotok szerint ötvenkét különböző országból - mások mellett - mintegy kétezer nőt és közel nyolcezer gyereket tartottak fogva. A tábornak ezen a részén ugyanis az Iszlám Állam leginkább elkötelezett támogatói élnek.

A tábor nagyobbik részében mintegy ötvenezer szíriai és iraki állampolgár tartózkodik, közülük mintegy húszezer gyermek, a többiek pedig nagyrészt az egykori terroristák özvegyei. A tábor fő részlegében az UNICEF és a kurd hatóságok korábban huszonöt oktatási központot hoztak létre, ám ezeket 2020 márciusában átmenetileg bezárták a koronavírus-járvány miatt. Az UNICEF és partnerei persze ennek ellenére igyekeztek továbbra is legalább könyveket eljuttatni ide, hogy a gyerekek önállóan tanulhassanak.

Delil SOULEIMAN / AFP

A tábor szeparált részében azonban a hatóságok egyáltalán nem tudtak oktatási központokat létrehozni. Az ottani gyerekeket emiatt nagyrészt az anyjuk tanítja, a kurd hatóság illetékesei szerint többnyire az Iszlám Állam ideológiájára. A tábornak ebben a részében gyakran több családot zsúfolnak össze, az orvosi létesítmények alig akadnak, a tiszta vízhez való hozzáférés és a szennyvízelvezetés korlátozott. Télen a víz sokszor elárasztja a sátrakat, nem egyszer tűz is keletkezett már, mivel a gáztűzhelyeket főzés mellett fűtésre is használják.

A tábor őrzői a múlt hónapban rendeltek el fokozott készültséget, miután Iszlám Állam börtön-felszabadítási akciót kísérelt meg Haszakah városában. Az Egyesült Államok által támogatott Szíriai Demokratikus Erők tisztviselői szerint az Iszlám Állam terve az volt, hogy kiszabadítják a börtön fogvatartottjait, hogy segítségükkel átvegyék az irányítást az Al-Hol tábor és más területek felett. Ettől a terroristák azt remélhették, hogy a terület ellenőrzésének átvétele után feltámaszthatják az általuk kikiáltott iszlamista kalifátust, amelyet három évvel ezelőtt oszlattak fel. A börtön-felszabadítási akció ugyan kudarcot vallott, a jelentőségéről sokat elárul, hogy a Szíriai Demokratikus Erők két hét alatt tudta csak visszaszerezni a teljes irányítást a börtön felett.

Az amerikai kommandósok napokkal később merész razziát indítottak Északnyugat-Szíriában, Idlíb tartományban, és megölték az ISIS vezetőjét, Abu Ibrahim al-Hásimi al-Kurejsit. Hogy ő kicsoda, arról ebben a cikkünkben lehet tájékozódni.

Kapcsolódó

Ki lesz az Iszlám Állam "harmadik kalifája"?

A múlt héten ütöttek rajta az amerikai különleges erők az Iszlám Állam második "kalifáján". A terrorvezér meghalt, a szervezet pedig egyelőre hallgat az utódról, ám a történtek valószínűleg nem változtatnak érdemben a megtépázott erejű csoport aktivitásán.

Ami az Al-Hol táborban nemrég történt halálos összecsapást illeti: Norúz Ahmed asszony azt mondta, a tábor szeparált részében történt az incidens, ahol a már említett, nőkből és gyerekekből álló csoport késekkel és kövekkel támadt az őrökre, és megpróbálták lefegyverezni őket. Norúz Ahmed parancsnok szerint a biztonsági erők egy sátortűzre próbáltak reagálni, amelyet feltehetősen szándékosan szítottak, hogy az őröket odacsalják. A tűzharcban meghalt gyerek türkmén volt, az életkora ismeretlen. Hogy a többi huszonhétezer gyerek milyen jövőre számíthat azt továbbra is csak találgatni lehet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!