Az örökifjú házaspár úgy döntött, nincs mire várni: összeköltöztek, és sírig tartó szerelemben együtt élik le az életüket. Interjúztunk az újdonsült feleséggel.
Mária nyáron a nyolcvanat tölti, Sándor lassan a nyolcvanhatodik életévét tapossa. Sokan ilyenkor már tartós tejet sem mernek venni, nemhogy új életet, sőt, házasságot kezdjenek, de őket nem ilyen fából faragták: nemrég tartották az esküvőjüket. A pár bő tíz éve ismeri egymást egy pünkösdi gyülekezetből, de a kapcsolatuk nagyon sokáig csupán felszínes volt. Ám három évvel ezelőtt Sándor megözvegyült, és a gyászév letelte után elkezdett közeledni Máriához, aki eleinte nehezen nyitott új kapcsolat felé. Aztán tavaly nyár óta Sándor újra udvarolni kezdett, immár eggyel intenzívebben, de hol Mária lépett vissza aggodalmaskodva, hol pedig a férfi hátrált meg családi okok miatt.
Lassan viszont ráébredtek a sok-sok találkozó és beszélgetés után, hogy nincs mire várniuk. Január végén ki is tűzték a nagy nap időpontját, együtt bejelentkeztek az anyakönyvvezetőnél, megvették együtt a jegygyűrűket, a közös élethez hiányzó holmikat, még egy új, közös ágyat is. Meginterjúvoltam Máriát, hogy meséljen ő maga az udvarlásról és az esküvőről, és még néhány (szándékosan diszkrét) fényképet is kaptam a nagy eseményről.
– Hogyan udvarolt önnek Sándor, mivel vette le a lábáról?
– Nem nagyon kellett levenni a lábamról, hiszen 12 éve egyedül élek. Sándor váratlanul, augusztus 8-án kérte meg a kezemet, én meg úgy voltam vele, hogy az ember nem akar a gyerekei nyakán lógni, tudom, hogy egyfolytában dolgoznak, az unokák is megnőttek, sőt, dédunoka is van már, úgyhogy sok üres órám volt, és belefáradtam az egyedüllétbe. Sándor pedig megkérdezte tőlem némi beszélgetés után, hogy akarok-e a felesége lenni, amire rögtön igent mondtam, csak utána elbizonytalanodtam el, mert a gyerekeim figyelmeztettek, hogy mégiscsak meg kellene ismerni jobban egymás szokásait.
Szimpatikus volt az is, hogy Sándornak csodálatos nagy családja van 6 gyerekkel, 13 unokával és 5 dédunokával. Sokat beszélgettünk telefonon, mivel messze laktunk egymástól, most az esküvőt követően költöztünk össze.
– És hogy sikerült az esküvő?
– Nagyon jól sikerült, mivel a lányom csodálatos szervező, és az egész család, a fiam és a lányom családja is aktívan hozzájárultak ahhoz, hogy a nagy nap felejthetetlen legyen. Minden részletet kidolgoztak, egészen az asztali vendégkártyákig. A polgári esküvő is fantasztikusan sikerült a rokonokkal teli teremben, megható volt számomra, hogy gyönyörű verssel készült az anyakönyvvezető, Kányádi Sándor Tudod című versével – ha csak rágondolok, máris borsódzik a hátam. Másnap, vasárnap pedig az istentiszteleten köszöntött a gyülekezetünk bennünket, áldásokat mondtak ránk és a házasságunkra. Az újdonsült férjemet a családom hamar elfogadta, szeretik őt.
– Volt, aki rosszallotta a frigyet?
– Inkább olyan volt, aki csodálkozott, vagy furcsállotta, de tapasztaltam, hogy aki régóta egyedül él, sokszor elhanyagolja magát, a hangulata is romlik, nincs társasága… pedig időskorban is lehet boldog az ember, mindenkinek kívánom ezt az érzést. Időskorban is feltöltődhet a szív, de bátorság kell hozzá, azonban Isten társas lénynek teremtett minket.
– Terveznek nászutat?
– Igen, a családom még erre is gondolt, és megszervezték, hogy Komáromba menjünk egyet fürdőzni egy wellness szállodába.
