Vasárnap napközben délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk, több napsütés a nap első felében lehet. Délelőtt még kevesebb helyen, délutántól azonban dél felől egyre több helyen várható zápor, zivatar, amelyet helyenként felhőszakadás kísérhet - írja a Kiderül.hu.


A délkeleti szél megélénkül, a középső országrészben megerősödik, zivatarok környezetében pedig viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 34 fok között valószínű, az Alföldön lesz a legmelegebb. Késő estére 20, 27 fok közé csökken a hőmérséklet.

Vasárnap éjfélig az egész ország területén figyelmeztető előrejelzés van érvényben záporok, zivatarok, felhőszakadás miatt, középső tájakon másod, a keleti és a nyugati országrészben elsőfokú.

A villámtevékenység mellett a zivatarokat erős vagy viharos széllökés (általában 50-80 km/h), jégeső (jégátmérő néhol akár > 2-4 cm) kísérheti. Legjellemzőbb azonban a felhőszakadás lesz, néhol 50 mm-t meghaladó csapadék is lezúdulhat rövid idő alatt - figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. Nem marad el a hőség sem, a délkeleti megyékre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést: főként az Alföldön délkeleti felén közelíti, vagy kissé meg is haladja a napi átlag a 25 fokot.

Kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!