A magunk mögött hétvége időjárására nemhogy panaszunk nem lehet, hanem a természet kegyének foghatjuk fel, ahogy kényeztetett minket. Ahogy azonban a múlt héten írtuk, hétfőn egy markáns hidegfront éri el hazánkat, északi áramlással ismét lehűlést hoz.


A vasárnapi időhöz képest 10 fokos lehűlés érkezik, még a március vége felé szokásos értékeknél is 3-4 fokkal lesz hűvösebb. A hajnalok pedig fagyosak lesznek

- mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Aszály és -6 fok

A "leghűvösebb" a keddi és a szerdai nap lesz, a hőmérséklet csúcsértéke országos átlagban 7-12 fok között alakul. Éjszaka viszont számottevően lehűl a levegő, csütörtökön 1 és -6 fokkal ér majd minket a hajnal: a Dunántúl és az Északi-középhegység völgyeiben, a nyírségben és a Kiskunságon lesz a leghidegebb.

A szél többfelé megerősödik, némi esőre viszont csak hétfőn van kilátás a Dunántúl délnyugati, déli harmadán, illetve elszórtan az északkeleti megyékben. Az ember persze nem bánkódik, ha szárazon ér a munkahelyére, de a természet számára kezd kínzóvá válni a csapadékhiány. A meteorológus kiemeli, február közepe óta tart az aszály, a földekről 30-100 mm-nyi eső hiányzik. Az újabb változás csütörtökön kezdődik.

A front délkelet felé elhagyja térségünket, ezt ismét felmelegedés formájában érzékeljük majd, jelen állás szerint hétvégére megint napsütéses, enyhe, igazi tavaszi idő várható.

A részletek

Nézzük a részleteket a Kiderül.hu előrejelzése alapján.

Hétfőn

  • Napközben fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére jórészt beborul az ég.
  • A Dunántúl délnyugati, déli harmadán többfelé várható csapadék, emellett továbbra is elsősorban az északkeleti megyékben lehet elszórtan eső, zápor. Másutt kicsi a csapadék valószínűsége.
  • Az északnyugatira forduló szél mind több helyen megerősödik, a Dunántúl északi felén és Budapest körül viharos széllökések is lehetnek.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható, de a nyugati megyékben már kora délutántól csökkenhet a hőmérséklet. Késő este 3, 8 fok valószínű.

Kedden

  • Fokozatosan felszakadozik a felhőzet, és napközben gomolyfelhő-képződés várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb a keleti tájakon fordulhat elő jelentéktelen zápor.
  • Többfelé lesz erős, a Dunántúlon helyenként viharos az északi, északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között várható.

Szerdán

  • Gyengén és közepesen felhős időszakok váltakozása mellett az ország nagy részén többórás napsütés várható.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Az északi szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul.

Csütörtökön

  • A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre lehet számítani.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Gyakran megélénkül, néhol megerősödik az északi, északkeleti irányú szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

Pénteken

  • Gyengén felhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem várható.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

Szombaton

  • Gyengén felhős, napos, száraz idő várható.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!