Ez új rekordnak számít a meteorológusok szerint.


A brutális esőzések és zivatarok miatt nagyon sokszor kellett kiadni 2023 nyarán a legmagasabb fokú riasztást.

- közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző osztályának vezetője az MTI érdeklődésére.

Csonka Tamás azt írta, hogy az idei nyáron már öt napon hat alkalommal került ki a legmagasabb fokozatú (piros) riasztás zivatarra.

A piros riasztás esetén a nagyméretű, 2 centiméteresnél nagyobb jég mellett a narancs fokozathoz képest nagyobb eséllyel, akár nagy területen lehet számítani károkozó, jellemzően óránkénti 80-90 kilométert meghaladó sebességű szélrohamokra.

Magyarországon a statisztikák szerint a legtöbb zivatar május és augusztus között alakul ki, és ugyan augusztus második felében, sőt szeptemberben is előfordulhatnak még hevesebb zivatarok, ezek valószínűsége az idő előrehaladtával csökken. Tavaly azonban a súlyos aszályos időszak után éppen augusztus második felében és szeptemberben volt a szokásosnál több zivatar.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!