Idén megtartják az ottalvós Erzsébet-táborokat is, június 20-tól augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten is várják a gyerekeket - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter az MTI tudósítása szerint.


Novák Katalin azt mondta: tavaly a koronavírus-járvány miatt csak a napközis táborokban vehettek részt a gyerekek, idén viszont az oltás tömegessé válásának köszönhetően az ottalvós táborok is biztonságosan megszervezhetők.

A felhívások hétfőn jelennek meg, jelentkezni május 28-ig lehet.

Az ottalvós táborok vasárnap estétől péntekig tartanak, ez alatt az étkezést biztosítják a résztvevőknek. A szülőknek a táborért jelképes összeget kell fizetniük, amelyet a diákok később elkölthetnek a büfében.

A biztonság garantálásáért a 18 év feletti dolgozók és látogatók csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a táborokban - emelte ki, hozzátéve: az esetleges megbetegedésekre is megfelelően tudnak reagálni.

Novák Katalin a csillebérci táborhelyről szóló kérdésre azt felelte: ha lesznek rá források, a táborhely a következő időszakban megújul. A miniszter reményei szerint három éven belül már lehet majd gyermektáborokat szervezni Csillebércen is.

Idén a tíz hét alatt 80 ezer gyerek vehet részt az Erzsébet-táborokban. Zánkán 3350-en, Fonyódligeten 800-an táborozhatnak egyszerre, összességében kétszer annyian, mint a korábbi években.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!