Mindenhol máshogy mulatnak a gazdagok: Amerikában szigeteket vásárolnak, itthon a Balatont sajátítják ki maguknak, az Egyesült Királyságban pedig komoly hagyománnyal rendelkező lóversenyen vesznek részt lovasként vagy nézőként. A Telegraph június elején írt arról, hogy bár idén is megrendezik a brit elit legnépszerűbb rendezvényét, a Royal Ascotot, az érvényben lévő jogszabályok miatt most csak zárt kapuk mögött tehetik meg.

Bár az esemény főleg a lóversenyzésről (és II. Erzsébet látogatásáról) szól, a legtöbben a "hölgyek napjaként" (Ladies Day) ismeri - ez az a nap ugyanis, amikor nemcsak a zsokék versenyeznek, hanem a nők is: pénzjutalmat kap, aki a legszebb szettben érkezik. Mivel az idén nem érkezhet az eseményre senki, így ruhák sem lesznek, de ne szomorkodjunk emiatt, inkább nézzük meg, milyen fejdíszekkel szórakoztattak minket a britek az elmúlt években.

A kalapokat egyébként mesteremberek készítik, és bár jókat nevetünk egy-kettőn, ne feledjük, hogy hatalmas szakértelem van a mögött, hogy ezek így álljanak, és ennyire strapabíróak legyenek. Ez általában az árukban is megmutatkozik.

Na, nem is szaporítjuk tovább a szót, kattintásra galéria nyílik, a fotók alatt pedig elolvashatják a kommentárjainkat is.

15 Fotó megtekintése

Idén lemaradunk a Royal Ascot őrült kalapjairól - nosztalgiázzunk régi fotókkal!

Már 2000-ben, azaz húsz éve is kitettek magukért a nők. Fotó: Phil Cole /Allsport

Még több

Tavaly II. Erzsébet ebben a kalapban mulatott. Ennyi elég is a visszafogott darabokról, jöjjenek az elborultak. Fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Még több

Amikor úgy kelsz fel reggel, hogy te pitypangos kalapban akarsz derbizni. Fotó: Anwar Hussein/WireImage

Még több

Szeretnénk felhívni a figyelmet a kancsós fejdíszre. Fotó: Anwar Hussein/WireImage

Még több

Őt nap végére valószínűleg beporozta egy méhraj. Fotó: Chris Jackson/Getty Images

Még több

Ez a kalap túl élethű, gyanús! Fotó: Leon Neal/Getty Images

Még több

Ha lenne időm photoshopolni, őt belephotoshopolnám egy tóba. Fotó: Jack Taylor/Getty Images

Még több

Egy kis brit Mardi Gras. Fotó: Samir Hussein/WireImage

Még több

Akinek idén se kellett naptejre költenie. Fotó: Chris Jackson/Getty Images

Még több

NYILVÁN a lovaknak is jár a fejdísz. Fotó: Cow PR Via Getty Images

Még több

Egy egér, egy alma és egy kés. Hm. Fotó: Stuart Wilson/Getty Images

Még több

Legalább 30 kábelcsatornát lehet fogni ezzel a kalappal. Fotó: Samir Hussein/WireImage

Még több

Ezzel hogy szállsz le a 7-es buszról? Fotó: Marco Secchi/Getty Images

Még több

Amikor otthoni alapanyagokból csinálsz kalapot, de csak a csocsót tudjátok nélkülözni. Fotó: Scott Barbour/Getty Images

Még több

Ezt pedig csak azért tesszük ide, hogy mit látnának azok idén a derbiből, akik a zárt kapu ellenére letáboroznának a helyszínnél. Mínusz emberek. Fotó: Nick Harvey/WireImage

Még több


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!