Közel kétezer program kapott helyet idén július 22. és 31. között a Művészetek Völgyében: a nagyszínpados koncertek mellett színház, újcirkusz, kortárs irodalom, izgalmas produkciók, beszélgetések, workshopok és kiállítások várnak idén is mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. A zenei színpadokon szinte a teljes hazai könnyűzenei paletta megfordul, de bérelt helye van a jazznek, a folknak, a világzenének és a komolyzenének is. Társulatok bútoroznak be egy-egy napra a Színház Színpadra és a Cirque du Tókert hatalmas cirkuszi sátrába, megszólal az irodalom a Kaláka Versudvarban és a Poket Udvarban, kiállítások lesznek a tűzoltószertárban, a buszmegállóban vagy éppen a templom kertjében, alkotó kezek tevékenykednek a különféle workshopokon.


A felhozatalban helyet kapnak az olyan fesztiválkedvencek, mint a Bohemian Betyars, a Blahalouisiana, a Csík zenekar, a Budapest Bár, az Anna and The Barbies, a hiperkarma, az Elefánt, a Vad Fruttik, az Esti Kornél, a Margaret Island, a 30Y, Szabó Balázs Bandája és Dés László. A Parno Graszt a Művészetek völgyében ünnepli 30. születésnapját, de jön a Ricsárdgír, a Carson Coma és az Aurevoir. is. A Kőbánya Udvarban ismét a rocklegendáké és a feltörekvő zenekaroké a főszerep (Kiscsillag, Ruby Harlem, Fran Palermo), a Harcsa Veronika Udvar és a Muflon Jazz Udvara a jazznek, a kapolcsi római katolikus templom a komolyzenének ad otthont. A taliándörögdi Világzenei Udvar olyan előadókat sorakoztat majd fel a műfajból, mint Palya Bea vagy a Kerekes Band. A Pest-Buda Udvarban esténként többek közt az Irie Maffia, Erik Sumo, a Random Trip, a Jónás Vera Experiment és az Európa Kiadó koncertjein bulizhatunk.

A fesztivál új helyszíneket is indít idén: Kapolcson a Petőfi Udvar könnyűzenei koncertekkel, kortárs és klasszikus irodalmi programokkal, gyerekprogramokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel vár. Bemutatkozik a Hajógyár is, amelynek színpadán a Hangfoglaló Program idei támogatottjai is fellépnek, de itt ad akusztikus koncertet Azahriah és Bérczesi Robi is. Taliándörögdön, a Kert szállítja a legfrissebb, legaktuálisabb magyar előadókat az altertól kezdve az elektrón át a pszichedéliáig, itt lép fel többek között Beton.Hofi, Saya Noé, Deva, az Analog Balaton és a Mordái is.

A Művészetek Völgye a Nemzeti Filmintézettel közösen idén harmadjára hirdette meg a Némafilmhez filmzenét! pályázatát, amelyben arra invitálták a zeneszerzőket, hogy álmodjanak filmzenét régi magyar némafilmekhez. A nyertesek a fesztiválon teljes hosszában adhatják elő szerzeményeiket a Filmio Pajta Mozgóban, a látogatók számára megidézve a régi mozik hangulatát, amikor a vetítés mellett élőben játszották a zenészek a dallamot. Mindkét filmhez két-két nyertest választott a zsűri, így A halál után Rick Róbert, illetve Tóth Martin zeneszerzők zenei kíséretében hangzik majd el, míg A leányasszony című film nyertes zeneszerzői Libus Michael és Kendik Dániel.

A tavalyi jubileumkor debütált a Völgy első saját darabja, és ez immár hagyománnyá formálódott: idén a Mr. és Mrs. (Duetts) című előadást vitték színpadra a Színház Színpadnál, Taliándörögdön. Peter Quilter darabját Somogyi Szilárd rendezésében láthatjuk, a főszereplők Janza Kata és Szabó P. Szilveszter lesznek. A Völgy emellett számos társulat darabját hozza el az érdeklődők számára, ahogy cirkuszi produkciók is érkeznek a fesztiválra. Szokás szerint gyerekprogramokból, kerekasztal-beszélgetésekből, kortárs irodalmi programokból sem lesz hiány. A teljes programot itt lehet böngészni.

A fesztivál idén búcsút mond a készpénznek, bankkártyával vagy a kihelyezett feltöltőkártyákkal lehetséges a fizetés, emellett ismét repoharas rendszer működik majd lebomló tányérokkal és evőeszközökkel a környezettudatosság jegyében.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!