Míg tavaly az egy munkahelyre jutó támogatás 9,88 millió forint volt, az idén már 14 millió forint - számolt be a Világgazdaság.


Mint írják: tavaly egész évben 86,6 milliárd forint beruházási támogatást osztott szét a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hazai székhelyű - ám zömében külföldi gyökerű - termelő, szolgáltató cégek beruházásaira, ezzel 8761 új munkahely létrejöttét támogatta. Az idei első négy hónapban - bár még nem ért véget az április - már 43,3 milliárd forintnyi támogatás kifizetéséről szerződött a minisztérium - vagyis a tavalyi támogatások felét már elköltötte.

Az idei szerződésekkel mindössze 3079 új munkahely létrejöttét támogatják az adófizetők.

Hozzáteszik: mind összegében, mind az egy munkahelyre jutó támogatásban kiemelkedik a listából a Mol Petrolkémia Zrt. tiszaújvárosi, világszínvonalú poliolüzeme, amelynek építését a magyar állam 11,6 milliárd forinttal támogatta.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!