A Fővárosi Önkormányzat még március végén döntött úgy, hogy kihasználva a lecsökkent gépjárműforgalmat Budapest néhány fontos útvonalán ideiglenes kerékpársávokat alakít ki, ezzel is segítve a járvány terjedésének lassítását. A Bartók Béla úton és a Tétényi úton már használható a biciklisáv, az Üllői úton pedig hamarosan befejeződik a bringasáv kiépítése.


A Fővárosi Önkormányzat döntése alapján, a BKK és a Budapest Közút együttműködésében létrejött intézkedéssorozat következő lépéseként a Nagykörút józsefvárosi, erzsébetvárosi és terézvárosi szakaszán festenek fel ideiglenes biciklisávot, az ideiglenes forgalmi állapot várhatóan szeptemberig marad fenn. A körút mindkét útpályáján irányhelyes kerékpársávot, a fontosabb kereszteződések előtt nyitott kerékpársávot festenek fel. A nyitott bringasáv-típust már Budapest több pontján sikerrel alkalmazták, a lényege, hogy folyamatos haladásra csak a biciklis használhatja, gépjármű csak jobbra kanyarodáshoz történő besorolás esetén, vagy más manőverezés céljából - mindig a kerékpárosnak elsőbbséget adva - hajthat rá.

Az ideiglenes nagykörúti kerékpársáv kialakításával az Üllői út és a Váci út közötti 3 kilométeres szakaszon a gépjárművek számára ideiglenesen irányonként egy-egy sávra szűkül a közúti kapacitás. Ez a jelentősen visszaesett fővárosi gépjárműforgalom miatt a várakozások szerint nem okoz majd érdemi fennakadást a Nagykörút közlekedésében, azonban a forgalom alakulását folyamatosan figyelik majd a szakemberek, és szükség esetén beavatkoznak.

A nagykörúti kerékpársáv kialakításának munkálatai április 27-én, hétfőn a szükséges KRESZ-táblák kihelyezésével kezdődnek, majd ugyanezen nap estéjén a burkolati jelek felfestésével folytatódnak. A teljes budapesti kerékpárforgalmi főhálózat hossza 325 kilométer, amely a jelenlegi fejlesztésének köszönhetően mintegy 20 kilométerrel bővül.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: MTI/MTVA


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!