Az 57 kilogrammos Karakas Hedvig aranyérmet nyert a prágai cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján. A 30 éves magyar a döntőben azt a portugál Telma Monteirót győzte le, akit eddigi nyolc találkozójukon csak egyszer tudott megverni.


Ezúttal intések döntöttek, a hosszabbítással együtt több mint nyolc perc után léptették le a portugált.

A 34 esztendős rivális a női dzsúdó egyik legnagyobb sztárja, olimpiai bronzérme mellett négyszeres világbajnoki második, Eb-ken pedig már 13 érmet - köztük öt aranyat - gyűjtött, írja az MTI.

Karakasnak ez volt a második Európa-bajnoki döntője, az elsőn, a 2015-ös bakui döntőben ugyancsak Monteiróval csapott össze, és akkor kikapott.

Kiemelt kép: Michal Cizek / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!