A szülei megtakarítását osztogatta idegeneknek egy 9 éves kisfiú Németországban - írja a helyi sajtóra hivatkozva a brit Metro. A rendőrség eljárást indított az ügyben, de szinte lehetetlennek tűnik, hogy az összes pénz előkerüljön.


A Frankfurthoz közeli Bad Vilbel nevű kisvárosban élő kisfiú otthon talált egy táskát, amiben 2700 euró (közel 850 ezer forint) volt készpénzben. Nem tudni miért, de a gyerek úgy döntött, elosztogatja a bakjegyeket. A fiú körbejárta a környéket, minden házba bekopogott, és aki ajtót nyitott, annak adott egy 20, vagy egy 50 euróst. Azt mondta, a pénzt a ház előtt találta, és vissza szeretné adni.

Voltak, akik szó nélkül eltették a pénzt, mások visszaadtak egy kisebb összeget a "becsületes megtalálónak." Végül valakinek gyanús lett a gyerek, ezért értesítette a rendőrséget. A fiú először nem akarta elárulni, honnan szerezte a pénzt, de amikor a rendőrök értesítették a szülőket, hamar kiderült, hogy eltűnt otthonról a spórolt pénzük.

Úgy tűnik, a kisfiú 260 eurót (kicsit több mint 80 ezer forintot) osztogatott el. A rendőrség kérte a környéken lakókat, hogy aki kapott pénzt a gyerektől, az legyen kedves visszaadni azt a szülőknek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!