Ha pusztán a statisztikát nézzük, elvileg más bolygórendszerekben is kialakulhatott az intelligens élet: csak a Tejútrendszerben legalább 100 milliárd csillag kering, többségüknek pedig bolygói is vannak. A számok ugyan kedvezőnek tűnnek, konkrét bizonyítékokat viszont egyelőre nem azonosítottunk.

A Breakthrough Listen SETI (földön kívüli intelligencia keresése) projekt keretében az idegen civilizációk jeleit kutatják. A csoport a közelmúltban ismertette átfogó vizsgálatának első eredményeit - írja az IFLScience. A szakértők 60 millió, a galaxismag irányában fekvő csillagot tanulmányoztak, a csapat az amerikai Green Bank Rádiótávcsővel és az ausztrál Parkes Rádiótávcsővel 600 órán át gyűjtötte az adatokat. Az eredményeket a The Astronomical Journalban mutatták be.

Kapcsolódó

Önteltség lenne azt hinni, hogy egyedül vagyunk az univerzumban

Avi Loeb, a Harvard Egyetem Csillagászati Tanszékének vezetője szerint 2017-ben egy idegen szerkezet haladhatott át a Naprendszeren. Interjú.

A Breakthrough Listen a technológiára utaló mesterséges jeleket keresi, ilyen a mikrohullámú sugárzás vagy a lézerkibocsátás.

A kutatók egyelőre nem bukkantak földön kívüli intelligenciához köthető potenciális nyomokra.

Bár a projekt még nem azonosított izgalmas jeleket, fontos kiemelni, hogy a vizsgálat továbbra is tart.

A SETI hosszú időn át hanyagolt tudományos területnek számított, és csak az utóbbi időkben kezdődtek meg a nagyobb programok. A technológia fejlődésének, illetve az újabb és újabb kutatásoknak köszönhetően remélhetőleg idővel megválaszoljuk a kérdést, hogy egyedül vagyunk-e az univerzumban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!