Az IDEA Intézet reprezentatív mérése szerint 2021. szeptember végén, október elején, de az előválasztás második fordulóját megelőzően a hat együttműködő ellenzéki párt közös listája a teljes, választókorú népességen belül egy százalékponttal vezet a Fidesz-KDNP előtt. Közleményük szerint az ellenzék 39, a kormánypárt pedig 38 százalékon áll. Az elmúlt hónaphoz képest semmilyen mozgás nem történt, a teljes népességben befagytak az erőviszonyok.

Hozzáteszik, a választáson legaktívabbnak számító, biztos szavazó pártot választók rétegében ugyanakkor történt elmozdulás, ami vélelmezhetően nem független az előválasztás első fordulójának magas részvételétől. Míg 2021. június óta a Fidesz-KDNP vezetett ebben a szűk rétegben, most teljesen kiegyenlítetté vált a két politikai tömb támogatottsága.

Az újra nyílttá váló versenyhelyzet úgy következett be, hogy a kormánypárt listájának támogatottsága 2 százalékponttal csökkent, miközben az egyesített ellenzéki lista választottsága ugyanennyivel emelkedett. Érdemes jelezni, hogy az ellenzéki lista az előző hónapban átlendült a mélypontján, és minimálisan növekedni tudott, így a szeptember végi, október eleji újabb 2 pontos növekedés nem váratlan fejlemény.

A választáson biztosan résztvevő preferenciával rendelkezők körében a parlamenten kívüli kisebb pártok együttes támogatottsága 6 százalék, ami megegyezik az egy hónappal korábban mért értékkel.

Pártok támogatottsága, 2021. szeptember végén, október elején

Az egyes pártok támogatottságában kevés érdemi változás történ az elmúlt 1 hónapban, áll az IDEA Intézet kutatásában.

  • A DK és a Momentum Mozgalom is 1‒1 százalékponttal növelni tudta a támogatottságát (12, illetve 6%),
  • az MSZP immár két hónapja stabilan parlamenti belépési küszöbön áll,
  • a Jobbik választottsága 1 százalékponttal csökkent, 9-ről 8 százalékra,
  • a teljes népességen belül a Párbeszéd és az LMP támogatottsága nem változott (2%, illetve 2%).

Az ellenzéki pártok mechanikusan összeadott össztámogatottsága 35 százalék a teljes választókorú népesség szegmensében, vagyis 2 százalékponttal magasabb, mint a Fidesz−KDNP-é.

A parlamenten kívüli Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom egyaránt kettő, illetve három százalékot kapna egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson.

Az ismeretlen preferenciájúak (nem tudja melyik pártra szavazzon, nem mondja meg, hogy melyik pártra szavaz, illetve semmiképp sem menne el) aránya 27 százalék.

A biztos szavazó pártot választók esetében szintén a DK vezet a Jobbik előtt, úgy, hogy támogatottságuk nem változott. Szintén változatlan az összes parlamenten belüli és kívüli párt támogatottsága.

Összességében immár több hónapja azt mutatják az IDEA Intézet mérései, hogy a kormánypárt és az ellenzéki pártok egyesített listája szoros versenyt fut egymással. Vélelmezhetően az előválasztás okozott elmozdulásokat a listák vonatkozásában, míg az egyes pártok támogatottságát érdemben nem érintette.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!