A harminc éves kínai férfi komoly orrdugulás és a szaglása megváltozása miatt fordult orvoshoz - írja az IFLScience. A páciens azt hitte, valamilyen fertőzés okozza a kellemetlenséget, a vizsgálat azonban felfedte, hogy egy fog van az orrában.

A szakértők szerint a fog húsz éven át lehetett orrlyukában.

Csang Binseng tízévesen zuhant le a harmadik emeletről egy plázában. A becsapódás miatt az egyik foga nyom nélkül eltűnt, akkor senki sem gondolta, hogy az orrlyukába fúródott.

A férfi az utóbbi időkben aludni is alig tudott az orrdugulástól, és folyamatosan furcsa, rothadó szagot érzett. A röntgenes vizsgálat egy nagyobb, 1 centiméteres objektumot mutatott ki az orrában, amelyről később kiderült, hogy egy fog. A fogat gyorsan eltávolították.

Fotó: iStock

Az orvosok szerint ritka jelenségről van szó, a populáció 0,1-1 százalékánál figyelhető meg. Idén már beszámoltunk egy hasonló esetről, akkor egy dán férfi orrában találtak fogat. Az a páciens szintén gyerekkorában szenvedett olyan sérülést, amely felnyomhatta a fogát.

Megfelelő vizsgálattal könnyen észlélhetőek a hasonló elváltozások, és a kezelés sem különösebben nehéz.

Kiemelt fotó: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!