Húsvétig már nem változik a tojás ára a koronavírus okozta helyzet miatt - közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke csütörtökön a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában.


Szép Imre hozzátette: a tojásellátás Magyarországon kiegyensúlyozott, és az is marad.

Ugyanakkor a piacon nagy átrendeződés figyelhető meg, míg a kiskereskedelmi igények 30-40 százalékkal növekedtek, addig minimálisra csökkent az üzemi konyhák, menzák és szállodák vásárlási igénye.

Túlkínálat nincs, a kereslet és a kínálat egyensúlyban van a piacon - hangsúlyozta, emlékeztetve, hogy a húsvét előtti időszakban történik az éves tojáseladás 10 százaléka, amely számszerűsítve 270 millió tojást jelent.

A tojászövetség elnöke a Magyarországon pár hete újból megjelent madárinfluenzával kapcsolatban azt mondta, a tojásellátás csökkenésétől nem kell tartani, mivel a magyarországi tojóállomány nagy részét zárt helyeken tartják. A műsorban elhangzott, hogy a tojás ára a pánikvásárlás mellett is talán 2-3 forintot emelkedtek az utóbbi hetekben.

Kiemelt kép: MTVA/Oláh Tibor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!