A Pécsi Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat egy testvérpár ellen, mivel egyikük a másik helyett nyelvvizsgázott – írja közleményében az Ügyészség.

A vád szerint a testvérek egyike 2015-ben többször próbálkozott német nyelvből középfokú nyelvvizsgát tenni, azonban nem járt sikerrel. Nővére jól beszélt németül, ezért megállapodtak abban, hogy helyette testvére fog részt venni a német nyelvvizsgán.

A nyelvvizsgára történt jelentkezést követően a jelentkezőt tájékoztatták arról, hogy az írásbeli és szóbeli vizsgájára 2015 októberében, Pécsett fog sor kerülni. A vizsga kitűzött időpontjában így a németül jól beszélő testvér húgának személyi igazolványával jelentkezett a vizsgahelyen, kitöltötte az írásbeli vizsgafeladatokat, majd részt vett a szóbeli nyelvvizsgán. A nyelvvizsga jegyzőkönyvét testvére helyett írta alá. A nyelvvizsga eredményes volt, így középfokú német nyelvvizsgáról szóló nyelvvizsga-bizonyítványt állítottak ki a vizsgán ténylegesen részt nem vevő testvér nevére.

A 24.hu információi szerint

a két nő úgy bukott le, hogy a fiatalabbik gyermekelhelyezési vitába keveredett az élettársával, a férfi pedig bosszúból feljelentette, hogy nem a volt párja, hanem annak nővére ment be vizsgázni a gyerekük anyja helyett.

hirdetés

A két lány ugyan nem ismerte el a tettét, de a szakértői vélemény arra a megállapításra jutott, hogy valóban az idősebbik lány ment be vizsgázni a húga helyett. A lányok tette a közokirat-hamisítás bűntettének a megállapítására alkalmas.


hirdetés