Biztosak lehetünk abban, hogy semmilyen korlátozás nem lesz. Az uniós igazolvány meg vagy lesz vagy nem lesz. Ha lesz is, csak hetek, de inkább hónapok múlva, és mi arra nem akarunk várni. Ha majd lesz uniós igazolvány, akkor majd azt is használjuk, addig azonban használjuk a nemzeti igazolványunkat és kölcsönösségi alapon megállapodásokat kötünk a szomszédokkal. Tehát akármilyen vakcinával oltottak be egy magyar embert, mindenképpen utazhat, ha utazni akar.

Erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a múlt pénteki rádióinterjújában.

Szijjártó Péter bejelentései szerint eddig négy országgal született meg a megállapodás a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről, ami lehetővé teszi az állampolgárok karantén- és tesztmentes utazását. Ide tartozik Szerbia, Montenegró, Bahrein és Szlovénia, de más államokkal, köztük Görögországgal és Izraellel is tárgyalnak erről.

A külügyminiszter tájékoztatói csupán arról szóltak, hogy a beoltottak szabadon közlekedhetnek az országok között, arra viszont egyáltalán nem tért ki, hogy mi a helyzet a 18 éven aluliakkal, ahogy arra sem, ugyanúgy élveznek-e mentességet bizonyos korlátozások alól a szerb vagy éppen a bahreini oltási igazolványokkal rendelkezők Magyarországon, mint az itthoniak.

A kormánynak nem érte volna meg az uniós vakcinaútlevélre várni

Várható volt, hogy a magyar kormány próbál majd kétoldalú megállapodásokat kötni annak érdekében, hogy a beoltottak szabadabban utazhassanak a járvány lecsengésével. Az EU a múlt héten fogadta el az európai vakcinaútlevélről szóló jogszabálytervezetet, de még mindig nem egyértelmű, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által még nem jóváhagyott vakcinákkal beoltottakra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak-e majd. Magyarul nem tudni biztosan, hogy a közös szabályozás a kínai vagy orosz oltóanyagot kapókat hátrányosan különböztetné-e meg.

Varga György / MTI Az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina

Korábban arról is volt szó, hogy alapvetően minden vakcinát bevesznek a rendszerbe, de ettől a tagállamok maguk eltérhetnek. Erre persze azért nincs túl nagy esély, mert a kormány korábban már belengette, ha valaki a vakcina típusa miatt nem enged be magyar állampolgárokat a határain, akkor hasonló válaszintézkedésre számíthat. Ez pedig senkinek nem lenne ideális.

Ráadásul júliusig nem is nagyon valószínű, hogy életbe lép az uniós vakcinaútlevél, így tehát Orbán Viktor kormányának több oka is volt arra, hogy ismét a saját útjára lépjen, és bilaterális tárgyalásokat kezdeményezzen.

Erre meglehetősen sok ország vevő is, főleg azok a nemzetek, amelyek gazdasága nagyon kitett a turizmusnak, és a nyári szezont meg akarják menteni. Nem véletlen az sem, hogy a görögökkel és a horvátokkal is közel van már a megállapodás.

A Külügyminisztériumtól szerettük volna megtudni, hogy összesen hány országgal állnak tárgyalásban és milyen alapon választják ki azokat az országokat, amelyekkel megállapodásra törekszenek, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Az viszont biztos, hogy Orbán Viktor elmondásával ellentétben nemcsak a szomszédos nemzetekről van szó, hiszen Izraelt és Bahreint még erős túlzással sem lehetne annak mondani.

Most akkor a szerb oltási igazolás mindenben egyenértékű a magyarral?

Bár pontos számot nem tudunk arról, hány országgal jöhet létre hasonló együttműködés, vélhetően a közeljövőben dinamikusan nő majd a megállapodások száma, hiszen a turizmus fellendítése gazdasági szempontból mindenkinek érdeke, legyen szó akár a tengerparti államokról, akár Budapestről.

Horvátországba például már megállapodás nélkül is beengedik karanténkötelezettség nélkül azokat, akik bizonyítani tudják, hogy bármelyik vakcinával 14 nappal túl vannak a második, illetve az egy dózisból álló vakcina esetén az egyetlen oltáson. Más kérdés, hogy a magyar védettségi elvileg alkalmatlan ennek bizonyítására, hiszen azt már az első oltás beadása után elküldik. Görögország szintén jelezte már, hogy akinek van oltási igazolása, az a vakcina típusától függetlenül szabadon beutazhat az EU-ból a nyáron. Ugyanakkor a görögök véletlenszerűen tesztelhetik az utasokat, és akinek pozitív a tesztje, karanténszállodába kell vonulnia. Ez azokkal is előfordulhat, akiket már beoltottak, hiszen a vakcinák csak a betegség súlyos lefolyásától védenek 100 százalékosan, magától a vírustól nem.

Olaszország május közepén vezeti be az úgynevezett zöldkártyát, amiről ugyan még konkrét részleteket nem ismerni, de valószínűleg mentesülhetnek majd a beoltottak a szigorú beutazási szabályok alól. Erre utal Mario Draghi miniszterelnök bejelentéshez fűzött, külföldi turistáknak címzett invitálása: "Gyertek Olaszországba nyaralni!" Hogy ez kiterjed-e majd a keleti vakcinával oltottakra is, azt egyelőre csak vélelmezni lehet.

Úgy tűnik tehát, hogy a kölcsönös megállapodások nélkül is lehet majd több olyan ország, ahová korlátozások nélkül mehetnek a magyarok.

Pétrosz Jannakurisz / MTI / AP Zárva tartó étterem teraszát takarítja egy férfi a római agóra kapuja előtt, Athén Plaka negyedében. Május 15-től a tervek szerint megnyitják az országot a külföldi turisták előtt.

De visszatérve a kétoldalú egyeztetésekre, az még most sem derült ki, hogy egyelőre Szerbia, Montenegró, Szlovénia és Bahrein esetében mi történik a 18 éven aluliakkal. Itthon ez a korosztály még nem kap védettségi igazolványt, de a korlátozások alól mentesülnek, ha szülőkkel mennek étterembe, szállodába. Ebben az ügyben is kerestük a Külügyminisztériumot és a Miniszterelnökséget is, de nem kaptunk választ.

Szijjártó Péter bejelentéseiben a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről azt mondta, hogy az lehetővé teszi az állampolgárok karantén- és tesztmentes utazását. Arról viszont nem beszélt, hogy a külföldi oltási igazolással rendelkezők igénybe vehetik azokat a szolgáltatásokat, amik a jelenlegi szabályozások mellett a magyar kormány által kiállított plasztikkártyákkal elérhetők, noha ez szerepel a szerb és a bahreini külügyminisztérium hivatalos beszámolójában is.

Nikola Selakovic szerb külügyminiszter a magyar kollégájával történt egyeztetést követően bejelentette, hogy

a Magyarországon jelenleg csak vakcinával igénybe vehető szolgáltatások elérhetővé válnak az oltott és igazolással rendelkező állampolgáraink számára is.

A bahreini kormány honlapján feltűnő közleményben pedig úgy fogalmaznak,

a megállapodás értelmében a vakcinaigazolvánnyal rendelkező, mindkét oltásukat megkapó állampolgárok mentesülnek a karanténkötelezettség alól és elérhetővé válnak számukra a csak beoltott személyek által látogatható helyek is.

Mivel kölcsönös megállapodásról van szó, a gyakorlatban ez annyit jelenthet, hogy a Magyarországra látogató szerb és bahreini beoltottak már beülhetnének az éttermekbe, elmehetnek szállodába és látogathatnak sporteseményeket is, ha felmutatják a védettséget igazoló okmányukat. A más kérdés, hogy erről jelenleg nem történt itthon semmiféle bejelentés, tehát ha egy szolgáltató hasonlóval találkozik, valószínűleg meg fog lepődni rajta. Azzal együtt, hogy jelen helyzetben tényleg ez tűnik észszerű megoldásnak, hiszen hiába jön ide egy külföldi turista, ha a legtöbb helyre nem engedik be még akkor sem, ha megkapta a vakcinát.

A szabályozás azért sem egyértelmű, mert Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt kedden, Florin Cîțu kormányfő nyitott egy olyan megállapodás elfogadására, amely kölcsönösen elismeri a magyar, illetve román oltási igazolásokat a karanténmentes, szabad utazás érdekében, de szerinte

az oltási igazolásokat kölcsönösen elismerő megállapodás csak a szabad utazásról szól, a Magyarországon kiadott védettségi igazolványok által biztosított más jogosítványokról nem.

Koronavírus

Szlávik: Májusban még biztosan kell maszkot viselnünk

Mert az átoltottság aránya egyelőre nem elegendő a társadalmi immunitás eléréséhez.

Mostantól Szputnyik vakcinára is lehet időpontot foglalni

Becsó Zsolt megmagyarázta, hogyan lehetett a parlamentben kedden, ha posztja szerint karanténban van

A Miniszterelnökségtől megkérdeztük, hogy ha ez a szabály úgy van, ahogy a szerb és a bahreini külügy állítja, akkor miért nem tájékoztattak róla eddig, vagy ha nem igaz, akkor hol csúszhatott hiba a kommunikációban, de erre sem reagáltak.

A megállapodás egyébként vélhetően a montenegrói és a szlovén féllel is hasonló, tehát a könnyített határátlépés mellett egyéb enyhítéseket is jelenthet az oltási igazolás, de biztosak egyelőre ebben sem lehetünk. Szlovénia a hivatalos kormányzati tájékoztató szerint csak azokat a beoltottakat engedi be, akik bizonyítják, hogy mindkét vakcinát megkapták és oltóanyagtól függően bizonyos számú nap eltelik a második dózis után is. Ezt viszont, mint korábban már említettük, a magyar oltási igazolás nem jelzi, hiszen az oltás típusa sincs rajta, és már az első adagot követően postázzák, tehát egyelőre nem egyértelmű, hogy fogják ezt a határokon ellenőrizni.

Kapcsolódó

Vakcinák: mi a különbség a két dózis között?

A vakcinák két dózisa között a Szputnyiknál van különbség, és a Sinopharmmal kapcsolatban merült fel, hogy a második dózis adagját meg kellene növelni, vagy harmadszorra is oltani.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!