Ha a FINA jóváhagyja, 36 magyar úszó és két nyíltvízi úszó indulhat a tokiói olimpián - így döntött a Magyar Úszó Szövetség elnöksége, jóváhagyva Sós Csaba szövetségi kapitánynak az edzőbizottság által is megerősített előterjesztését.

Hosszú Katinka négy, Késely Ajna pedig három számban indul a tokiói olimpián - ezzel ők a "csúcstartók" a csapaton belül.

Érdekesség, hogy a férfiaknál csak olyanokat találni - és közöttük sincs sok -, akik legfeljebb két számban állnak rajtkőre, már persze a potenciális váltószerepléseket nem számítva, olvasható a Magyar Úszó szövetség közleményében.

"A csapat derékhadát az A-szintesek teszik ki, örvendetesen sokan teljesítették a biztos induláshoz szükséges kritériumot" - adott rövid kommentárt a keret mellé Sós Csaba. "Hogy akiket régen B-szintesként emlegettünk, azok indulhatnak-e, ez csak június 30-án dől el. Most ugyanis ezt »meghívásos idő«-ként határozza meg a szabály, azaz a nemzetközi szövetségen múlik, hogy meghívja-e az adott versenyzőt Tokióba. Korábban ez azért automatizmus volt, most azonban kérdés, hogy a buborék-olimpián a szigorú intézkedések, a résztvevői létszám visszaszorítása miatt esetleg húznak-e a kereten. Azaz még nem mondhatjuk biztosra, hogy ez az abszolút végleges névsor, csak reménykedünk benne. Miután öt váltóban is sikerült a kvalifikáció, több olyan úszót is tudtunk nevezni, akinek megvan a B-szintje, ezért ha csak a váltóban is, de rajthoz állhatnak majd Tokióban.

Az olimpiai szereplés érték, rang, ezért igyekeztem mindenkinek megadni a lehetőséget, aki a teljesítményével rászolgált erre

- mondta a szövetségi kapitány.

A magyar úszóválogatott (B-vel jelöltük a meghívásos időket elért úszókat)

Békési Eszter (200m mell)

Bernek Péter (400m vegyes)

Bohus Richárd (100m hát)

Burián Katalin (100m hát, 200m hát)

Fábián Fanni (200m gyors - B)

Gyurinovics Fanni (4x100m mixed vegyes)

Gyurta Gergely (1500m gyors)

Halmai Petra (4x100m mixed vegyes)

Holló Balázs (4x200m gyors)

Holoda Péter (4x100m vegyes)

Horváth Dávid (100m mell - B, 200m mell - B)

Hosszú Katinka (200m hát, 200m pillangó, 200m vegyes, 400m vegyes)

Jakabos Zsuzsanna (4x200m)

Kalmár Ákos (800m gyors, 1500m gyors)

Kapás Boglárka (200m pillangó)

Kenderesi Tamás (200m pillangó)

Késely Ajna (400m gyors, 800m gyors, 1500m gyors)

Kós Hubert (200m vegyes)

Kovács Benedek (4x100m mixed vegyes)

Kozma Dominik (200m gyors)

Lobanovszkij Makszim (50m gyors)

Márton Richárd (4x200m)

Mihályvári Farkas Viktória (1500m gyors, 400m vegyes)

Milák Kristóf (100m pillangó, 200m pillangó)

Németh Nándor (100m gyors, 200m gyors)

Sebestyén Dalma (200m vegyes, 100m pillangó - B)

Senánszky Petra (50m gyors - B, 100m gyors - B)

Sztankovics Anna (100m mell - B)

Szabó Szebasztián (100m gyors, 100m pillangó)

Takács Tamás (4x100m vegyes)

Telegdy Ádám (100m hát, 200m hát)

Veres Laura (4x200m)

Verrasztó Dávid (400m vegyes)

Verrasztó Evelyn (4x200m gyors)

Zombori Gábor (400m gyors)

Nyílvízi úszás

Olasz Anna (10km)

Rasovszky Kristóf (10km

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!