Az elmúlt napok időjárása sokkal inkább az érett őszre, semmint nyár végére hasonlított. Nagy-Britannia felett egy kiterjedt anticiklon teremtett a télre jellemző időjárási helyzetet, sarkvidéki eredetű levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ez okozta az extrém lehűlést. Most ismét jelentős és tartós változás érkezik, de pozitív irányban:


Nagyjából szeptember közepéig számíthatunk meleg, napos és száraz időre, bár a vénasszonyok nyara idén úgy tűnik, elmarad

- mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Meleg, napos

A hideg légörvény szerdán utolsó napját töltötte térségünkben, lassanként a Fekete-tenger és Ukrajna térségébe vándorol, az ezt lezáró front okozza a szerdai kellemetlen szelet. Helyére már az említett anticiklon nyújtózkodik, amely szépen lassan cammog kelet felé. A hétvégén érkezik fölénk, majd várhatóan a jövő hét közepén állapodik meg valahol Kelet-Európa határterületén, de hatását még ezt követően is jó 6-8 napig érezzük majd.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy nyugodt, kellemes, napos idővel telik a hetünk:

a hőmérséklet emelkedik, hétvégén már 20-25 fokot is mérhetünk, csapadék sehol nem valószínű.

Ez ugyan 1-2 fokkal még mindig elmarad az átlagtól, de az elmúlt héten mért 16-18 fok után, és főleg mivel csütörtöktől a szél is megszűnik, igazi felüdülés lesz.

Két hét nyugalom

Az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint nagyjából szeptember közepéig marad minden így, a tartós napsütést legfeljebb egy-két érintőleges frontból származó eső zavarhatja meg, a hőmérséklet is marad 25-27 fok közelében.

Az anticiklon gyengülésével párhuzamosan, várhatóan szeptember 12-13. táján Nyugat-Európában megkezdődik egy ciklon gerjedése, ami ismét hideget hoz térségünkbe, megkezdődhet a nedves, hűvös ősz. Mindez azonban még csak feltételezés jelen állapotok alapján, a klímaváltozás bármikor az ellenkezőjére fordíthat mindent, ehhez lassan hozzá kell szoknunk.

Idén várhatóan a vénasszonyok nyara is elmarad, a kifejezést ugyanis nem a naptári őszön jelentkező enyhe napokra használjuk, hanem akkor, ha a szeptember 20-október 15. közötti időszakban nyugodt, napos az idő. Szeptember elején még nyugodtan nevezhetjük nyárnak, később ősszel pedig késő őszi nyugalmi helyzetként említi a meteorológia.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!