Hétfőn északnyugaton többnyire erősen felhős időre számíthatunk, másutt eleinte derült lesz az ég, majd gomolyfelhők képződnek, a legtöbb napsütés a Tiszántúlon ígérkezik - írja a Kiderül.


Kezdetben északnyugaton, majd délkelet, kelet kivételével másutt is kialakulhat zápor, zivatar. Eleinte északnyugaton, később máshol is északira, északnyugatira fordul a szél, több helyen megerősödik, délután a Dunántúlon néhol viharossá fokozódik. Zivatar környezetében is lehetnek viharos széllökések.

A hőmérséklet napközben általában 28 és 35, északnyugaton 24 és 27 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat több, erőteljes időjárási jelenségre figyelmeztet:

  • Zivatarokra: a napközben az ország északi, északnyugati felén, késő este pedig kisebb eséllyel a középső tájakon alakulhat ki zivatar. Környezetükben helyenként felhőszakadás (15-30 mm), viharos szél (60-75 km/h) és jégeső előfordulhat.
  • Heves szélre: délutántól az északira, északnyugatira forduló szelet a Dunántúl északnyugati tájain és a Dunántúli-középhegységben időnként viharos (ált. 60-65, néhol ~70 km/h) lökések kísérik.
  • Hőségre: a keleti, délkeleti megyékben 25 fok felett alakul a napi középhőmérséklet.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!