Az egészségügyi minisztérium vizsgálatot indít a soron kívüli oltások ügyében Horvátországban - közölte közösségi oldalán Vili Beros tárcavezető, aki egyben mélyen elítélte azokat, akik, bár nem voltak jogosultak rá, már az elsők között megkapták a koronavírus elleni vakcinát - közölte a helyi sajtó pénteken.


Mindazoknak, akik soron kívül beoltatták magukat, erkölcsi felelősséget kell vállalniuk a horvát nyilvánosság előtt

- írta a miniszter. A napokban felháborodást váltott ki, hogy prominens személyek, köztük a zágrábi egyetem rektora és felesége, a horvát gazdasági kamara elnöke és a horvát kézilabda szövetség elnöke is soron kívül oltatta be magát.

Pénteken kisebb botrányba fulladt a válságstáb sajtótájékoztatója is, amelyen újságírók megkérdezték Alemka Markotic járványügyi szakembert, a zágrábi Fertőző Betegségek Klinikájának igazgatóját, a válságstáb tagját, hogy nem kíván-e lemondani, amiért visszaélt hatalmával, és anyját az általa vezetett klinikán beoltották. Markotic azzal védekezett, hogy nincs meghatározott kritérium arra, miszerint idős anyja hol és milyen sorrendben juthat a védőoltáshoz, és azzal vádolta az újságírókat, hogy közöttük is van legalább egy, aki soron kívül oltatta be magát.

Horvátországban eddig a lakosság mindössze 2,33 százalékát, valamivel több mint százezer embert oltottak be a koronavírus ellen. Bár már meghirdették a 65 évnél idősebbek és krónikus betegek oltását, sok egészségügyi dolgozó és idősotthon lakója sem kapta még meg a vakcinát.

A szállítmányok akadozása miatt más európai országokkal ellentétben Horvátország úgy döntött, hogy a 65 évnél idősebbeket is beoltják az - idősebbeknek nem ajánlott - AstraZeneca oltóanyaggal, ami ellen több nyugdíjasszervezet is tiltakozott.
Horvátországban az utóbbi 24 órában 371 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 237 080-at. Egy nap alatt 19 újabb beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5282-re emelkedett. Kórházban 1007 beteget ápolnak, közülük 91-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív esetek száma 2471.

A szomszédos Szlovéniában péntekre 1055-tel 178 236-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában 15 beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 3692-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 789-en vannak kórházban, 154-en intenzív osztályon. Az aktív fertőzöttek száma 13 488.

A mintegy kétmilliós Szlovéniában eddig a lakosság három százalékát oltották be a koronavírus ellen, a hónap végéig pedig az öt százalékot tervezik elérni. Az első dózist 63 378-an, ebből a másodikat 45 450-en kapták meg.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!