Sydney van den Bosch augusztus elején harangozta be, hogy a Hal a tortán című főzőműsor új évahához forgat. A stúdióból tegnap Gáspár Bea is posztolt, nem sokkal később pedig Horváth Éva is a műsorvezetővel az oldalán jelentkezett be 24 órán át elérhető Instagram-történetében.

Kapcsolódó

Úgy néz ki, a TV2-nél megint előkapják a Hal a tortán című főzőműsort

Már ha lehet hinni Sydney van den Boschnak.

Itt vagyunk a Hal a tortán forgatáson, Beánál bevásároltam, és hamarosan három különlegességet fogok főzni

- mondta a modell, majd azzal viccelődött, hogy Gáspár nem volt "jófej" vele.

A műsorvezető egyébként tegnap kórházba került, annyira becsípődött a dereka, hogy lábra sem tudott állni.

Kapcsolódó

Gáspár Beának úgy becsípődött a dereka, hogy be kellett feküdnie a kórházba

Azt mondja, lábra sem tudott állni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!