1986 óta dolgozik a színész szakmában és nem volt egyszerű dolga. De sosem adta fel és azótra hihetetlen karriert tudhat magáénak.

Kezdeti nehézségek

Naomi Watts 1968. szeptember 28-án az angliai Shoreham városkában látta meg a napvilágot.

Szülei négyéves korában elváltak, ezt követően bátyjával, Bennel és édesanyjukkal folyamatosan költöztek egyik városból a másikba. Édesapja újraházasodott, 1976 augusztusában azonban holtan találták otthonában. Halálát drogtúladagolás okozta.

Ekkor édesanyja hazaköltözött a szüleihez, a mesésen hangzó Llanfairpwllgwyngyll nevű városkába Észak-Walesbe. Már iskoláskorában eldöntötte a kis Naomi, hogy színész lesz, miután látta az 1980-as Hírnév című filmet.

Watts karrierje nehezen indult be, nem igazán érkeztek nagy ajánlatok. Idehaza talán a Tank Girl című képregény-adaptáció egyik karaktereként lehet ismerős, ez volt az első nagyobb szerepe. Ekkoriban sok mindent elvállalt, kisebb, jelentéktelenebb sorozatokat és tévéfilmeket. A 90-es években megszámlálhatatlan tévés tartalomban tűnt fel, de az igazi hollywoodi siker még váratott magára.

A nagy áttörés

Az amerikai tévécsatorna, az ABC 1999-ben megrendelt egy pilotot (egy sorozat első része, ami alapján eldől, hogy megveszi-e az egész évadot a stúdió), egy bizonyos David Lynchtől. Az úriember korunk egyik legformabontóbb alkotója, aki ekkor volt igazán a sikerei csúcsán. Meg is írta, és természetesen rendezte is a Mulholland Drive első részét.

A Twin Peaks sikere után egy meglepően közönségszórakoztató Lost Highway következett Lynch karrierjében, így az ABC könnyen megkörnyékezte, hogy készítsen nekik valamit, amit ugyan nem vett meg a csatorna, de egy indie stúdió a StudioCanal segítségével 2001-ben elkészíthette egész estés film formájában. A Mulholland Drive főszerepe lett Wattsé, amit teljesen meg is érdemelt. Ugyan nagyobb elismerést

Lynch pedig meglátott benne valamit, ami teljesen új életet lehelt karrierjébe.

Majd jött a 2002-es A kör című horror. Ez elindította a 2000-es években a japán stílusú amerikai horrorfeldolgozások áradatát. A film sikerét nagyban befolyásolta Watts alakítása is, hihetően és szerethetően adta át az amúgy kicsit unalmas karaktert. Az alacsony költségvetés mellett hatalmas volt A kör sikere, ami megágyazott annak, hogy a japán horroradaptációk elárasszák a piacot. Ezt követte egyik legnagyobb kritikai sikere, a 21 gramm.

és bár Oscart nem kapott, de hatalmas elismerés volt számára már a jelölés is. Ezután egymás után jöttek az ajánlatok. A kör 2., a Peter Jackson-féle King Kong, az Eastern Promices – Gyilkos ígéretek Vigo Mortensennel, vagy a Ewan McGregor, Ryan Gosling és Bob Hoskins nevével fémjelzett Maradj!. Ekkortájt már bebetonozta nevét a hollywoodi nagy színésznők közé. Igazából az Oscar-jelölés után már többet keresett és válogathatott a szerepek között.

Függetlenfilmek és életrajzi filmek világa

2009 után rengeteg független filmben játszott, például az amúgy remek Államtrükkökben, vagy A lehetetlenben. Azért becsúszott egy-egy rossz döntés is, minden idők egyik leggyengébb filmjében is felbukkant.

Egy sztárokkal teletűzdelt, ízléstelen szkeccskomédia volt, amiben olyan nevek szerepeltek, mint Emma Stone, Richard Gere, Dennis Quaid, Liev Schreiber, Greg Kinnear vagy Kate Winslet. Sokan azt pedzegetik, hogy a producerek zsarolták a színészeket valamivel, hogy elvállalják. Ezután jött a Diana című film, amit szívszerelmének nevezett egy interjúban, de hiába az őstehetsége, maga a film inkább közepes volt.

2014-ben újra dolgozhatott Iñárrituval a hatalmas kritikai sikerben, a Birdman avagy A mellőzés meglepő ereje című remekben. De játszott a kétes minőségű akció-young adult-áradat egyik darabjában, A beavatott-sorozatban. Illetve újra dolgozhatott Lynch-csel is a Twin Peaks 2017-es újjáélesztésében.

Ezután majdnem része lett az HBO féle Trónok harca-szériának, az első változatos pilotban még benne volt. Pontos kilétét nem fedték fel, én úgy tippelem, hogy Cercei Lannister karaktere jól állt volna neki.

Van még mit megmutatnia

Mindig is azt mondtam, hogy neki járna egy Oscar. Igazi nagybetűs színésznő, egy kaméleon, aki bármit el tud játszani.

A sok költözködésének köszönhetően remekül tud az akcentusaival játszani, ha rendező lennék, imádnék vele dolgozni, mert bevethető bármilyen karakterre.

Jelenleg két projektje van a csőben, a hatalmas közönségsikert aratott A megfigyelő második szezonja a Netflixnél, illetve az elképesztő sztárokkal teletűzdelt másik Ryan Murphy-féle antológia sorozat, a Viszály második szériája. Ebben olyan színészek mellett játszik, mint Susan Sarandon, Jessica Lange, Alfred Molina, Stanley Tucci, vagy Kathy Bates.

(Források: EmpireOnline, imdb.com, Britannica.com Wikipedia, Wikipedia Fimography)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!