Elég nyugodt, szinte békebeli karácsonya volt a magyar egészségügynek ahhoz képest, hogy más országokban a koronavírus milyen nagy terhelést okozott - mondta a budapesti Honvédkórház főigazgatója az M1 aktuális hétfő reggeli műsorában.


Wikonkál Norbert Miklós azt mondta: egyre több ország híradásában lehet látni, belátták, hogy a harmadik oltás beadásának késői megkezdése hiba volt.

Magyarország ebben zseniális volt, mivel időben kezdte el adni a harmadik oltást

- tette hozzá.

A főigazgató elmondta, messze a harmadik körös oltások vezetnek, de sokan vannak, akik meggondolják magukat, és most kérik az első vagy a második oltást.

Hozzátette: orvosként, apaként és felelős polgárként csak azt tudja mondani, hogy a gyermekeknek is meg kell kapniuk az oltást, mert a fertőzési láncot így lehet megtörni.

A Honvédkórház főigazgatója arról is beszélt, hogy az Európában egyre több helyen dominánssá való omikron variáns által relatíve kedvezőbb irányt vett a koronavírus-járvány, hiszen az ugyan sok embert ér majd el, de kevesebbé okoz megbetegedést.

Hozzátette: szinte biztos, hogy hamarosan elindul az ötödik hullám, és a cél továbbra is a lapos járványgörbe.

Koronavírus

Felfüggesztett fogházat kapott a két iráni férfi, akik a járvány kirobbanásakor balhéztak egy budapesti kórházban

Hangoskodtak, a kórház dolgozóival nem működtek együtt.

7900 járatot töröltek világszerte karácsonykor

436 koronavírusos beteg halt meg a karácsonyi hétvégén


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!