Juan Orlando Hernández hondurasi elnök pénteken utasítást adott országa polgármestereinek, hogy jelöljenek ki földterületet tömegsíroknak; idézünk a politikus közleményéből:

A helyi önkormányzatoknak tömegsíroknak alkalmas földterületeket kell kijelölniük arra az esetre, ha tömeges temetésekre lesz szükség, mert a holttestek száma meghaladja a rendelkezésre álló kapacitásokat.

Az országban kijárási korlátozásokat vezettek be, az elnök figyelmeztette a polgárokat, hogy még csak a járvány kezdetén állnak, és nehéz idők elébe néznek.

A Reuters hírügynökség szemtanúk beszámolóira hivatkozva azt írta, hogy a latin-amerikai ország nagyvárosaiban nem tartják be sem a kijárási korlátozásokat, sem a társadalmi elkülönülésre vonatkozó szabályokat.
Hondurasban eddig 222 koronavírusos esetet regisztráltak, 15 ember hunyt el.

Jair Bolsonaro brazil elnök, aki még pár napja is liberális hisztiként kezelte a koronavírus-járványt, pénteken fontos támogatóival, evangéliumi keresztény papokkal találkozott az elnöki rezidenciája előtt, majd egy rádióműsorban ezt nyilatkozta: "A lelkipásztorokkal és vallási vezetőkkel közösen böjtnapra szólítjuk a brazilokat, hogy Brazília mihamarább megszabadulhasson ettől a gonosztól."

Bíróság tiltotta el a brazil elnököt, hogy karantén helyett utcára hívja az embereket

Jair Bosonaro azért kezdett kampányba, hogy Brazíliában ne álljanak le a munkahelyek, miközben egyre jobban terjed a vírus.

A friss adatok szerint Brazíliában 9164 regisztrált fertőzött van, és 363-an haltak bele a kórba.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!