Vádat emelt a Hevesi Járási Ügyészség azzal a letartóztatásban lévő, többszörösen büntetett 37 éves férfival szemben, aki több hónapon keresztül terrorizálta az élettársát Tiszanánán.


Konkoly Thege László, a Heves Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatban azt közölte, hogy az ügyészség öt és fél év fegyházat kért a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével, valamint testi sértés vétségével elkövetett kapcsolati erőszak bűntettével vádolt férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

A férfi "se veled, se nélküled" típusú kapcsolatban volt a nővel, aki többszöri szakítás után tavaly júniusban ismét visszaköltözött hozzá. A férfi ezt követően egész nyáron át fogva tartotta és éheztette a nőt a lakásban, ahol néha napokra a sötét fürdőszobába zárta őt.

Élettársát csak szoros felügyelet alatt engedte ki még az udvarra is, és ha nagy ritkán együtt elmentek a boltba, folyamatosan szorította a kezét, és azt sem engedte meg, hogy bárkihez szólni merjen. A nő ebből a reménytelennek tűnő helyzetből végül úgy szabadult meg, hogy egy augusztusi napon a helyi üzletben kirántotta a kezét a férfi fogásából, majd törni, zúzni kezdett a gondolák között azért, hogy emiatt értesítsék a rendőrséget, és tőlük segítséget tudjon kérni.

A nő a fogva tartása alatt testi sérüléseket is elszenvedett, melyeket az élettársa többek között egy machetével okozott neki, amivel a karját és a lábát vágta meg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!