Holtan találták kínai hotelszobájában Arie Irawant, egy 28 éves golfjátékost, írja a CNN. A malajziai sportoló egy verseny miatt érkezett Kínába, aholvá ugyan nem tudta kvalifikálni magát, de néhány napot még az országban töltött. Irawan szobatársa, Kevin Techakanokboon találta meg a holttestet, aki maga is a tornára készült éppen.


A kínai torna honlapjának beszámolója szerint 45 percig próbálták újjáéleszteni Irawant, mielőtt halottnak nyilvánították. Egyelőre természetes halálesetként könyvelték el az esetet a hatóságok, de a vizsgálat még nem zárult le.

Az első diagnózis szerint természetes okok vezettek a halálesethez. Ez egy szörnyű tragédia, amely megrázott bennünket. Nagyon családias, összetartó közösségünk van itt Kínában. Arie első teljes szezonjában, 2018-ban is játszott nálunk és tudjuk, mennyire izgatottan várta, merre vezet a profi pályafutása. Rettentően szomorúak vagyunk, őszinte részvétünk a feleségének és családjának.

- mondta Greg Carlson, a kínai bajnokság szervezőinek vezérigazgatója.

Az utolsó, negyedik fordulót el is törölték a szervezők, így az addigi pontszámok után Trevor Sulmant hirdették ki bajnokként.

Nyitókép: Power Sport Images/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!