November 3-án, az amerikai elnökválasztás napján egy kisebb aszteroida fog elhaladni a Föld mellett -írja az IFLScience. Az objektum kis eséllyel ugyan, de a légkörbe is beléphet, félnünk azonban nem kell, hiszen ha el is éri bolygónkat, nagy része az atmoszférában meg fog semmisülni.

A 2018 VP1 nagyjából 2 méter széles, és két év alatt kerüli meg a Napot.

Apró mérete miatt nehéz pontosan meghatározni a pályáját, a becslések alapján ugyanakkor 0,41 százalékos eséllyel találhatja el a Földet.

Az aszteroida legfeljebb 4 millió kilométerre haladhat el, a legvalószínűbb viszont az, hogy 420 ezer kilométerre fog járni. Amennyiben valóban eléri bolygónkat, úgy feltételezhetően a Csendes-óceán fölött lép majd be a légkörbe. Az objektum összetételétől függ, hogy teljesen megsemmisül-e, elképzelhető, hogy kisebb törmelékei végül a felszínre is eljutnak.

Kép: MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Bolygónk környezetében évente számtalan kisebb-nagyobb aszteroida száguld el. A technológia fejlődésének köszönhetően a szakértők az utóbbi időkben egyre több ilyen objektumot tudnak észlelni, de még így is rengeteg aszteroida vár a felfedezésre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!