Így zöldítheted be a városi lakásodat egy szórakoztató workshop keretében.

Tavaszodik, és az ember egyre jobban kívánja a természetet. De míg a vidéki már bele is vághat a kerttervezésbe, addig a városban élőknek főként a balkon, az erkély, a terasz, meg a szobanövény marad.

Ha vannak ősanyák, akkor minden bizonnyal léteznek őskertészek is. Ők értenek a virágok nyelvén, és simán erdőt csinálnak a tizedik emeleti panellakásból is. Na én nem ez vagyok! Nálam két fűszernövényt leszámítva eddig semmi nem maradt meg tartósan a lakásban. A hiba pedig valószínűleg nem a falakban van, mert költöztem is párat...

 

Az Urban Jungle név mögött elsősorban Hadobás Nóra áll. Az ő tudása és növényszeretete hívta életre ezt a közösséget, és köti össze a többféle programot.

Az egyik kedvenc workshop név, amivel az oldalukon találkoztam, "Hogyan ne öld meg a szobanövényeidet?" névre hallgat. És szívesen részt is vettem volna egy ilyenen, ha már nem öltem volna meg őket előzőleg...

Persze simán be lehet kapcsolódni egy ilyen foglalkozásba akkor is, ha az ember teljesen az elejéről kezdené a lakászöldítést, hiszen elméleti és gyakorlati ismereteket is átadnak, és az ár tartalmaz 3 darab hazavihető növény is.

De én valami olyat akartam vállalni, aminek nem az életben tartása, hanem a kinyírása a nehezebb feladat, és akkor jött szembe a Florárium workshop.

2023. április 23. (vasárnap) 10.00-13.00

2023. május 21. (vasárnap) 10.00-13.00

Mutassatok ennél épületesebb programot?

A lépéseket nem spoilerezem el nektek, hiszen szerintem az újdonság varázsával a legjobb belevágni. És ki merem jelenteni azt, hogy ezt a kompozíciót tényleg bárkinek sikerülhet életben tartania, hiszen már hetek óta díszíti az én lakásomat is.

Érdemes böngészni a honlapot, hiszen változó, hogy éppen mikor, mire nevezhettek be még náluk. Én például egy virágkötő workshopba is beleshettem kicsit. És az élő virágoknál kevesebb dolog hangolja rá jobban az embert a tavaszra!

Bármelyik foglalkozásra is mennétek, gond nélkül érkezhettek egyedül. Biztosan lesz kihez kapcsolódni a résztvevők közül. De szerintem ez egy tökéletes barátnős vagy anya-lánya program is lehet.

A város zöldítése kicsiben kezdődik. Fejben! Majd az otthonunk zöldítésével folytatódhat. Az ilyen közösségi programok nem csak kikapcsolódásnak jók, hanem a szemléletünkön is csiszolnak. És azon talán vitatkozni sem lehet, hogy mennyire elengedhetetlen a növények jelenléte a hétköznapjainkban.

Urban Jungle Budapest

Facebook: https://www.facebook.com/urbanjunglebudapest

Web: https://urbanjunglebudapest.hu

Elérhetőség: [email protected]

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!