43%-ról az OECD-országok átlagára, 35%-ra kellene csökkenteni a hazai átlagbérekre rakodó adó- és járulékterheket, és fontos lenne a bizalom, hogy az emberek azt érezhessék, jó célokra költik el a pénzüket - hangzott el.
Bár modern korunk tipikus társadalompolitikai kérdése, hogy „kis” vagy „nagy” államra, vagyis a társadalom és a gazdaság életében kevésbé vagy nagyobb mértékben beavatkozóra van-e szükség, az állam szerepe, hatásköre, feladata már az ókor óta foglalkoztatja az emberiséget. Valójában azóta, hogy őseink olyan kihívásokkal szembesültek, amelyekre csak közösségi megoldással lehetett felelni. Így van ez napjainkban is, amikor egyre több az ilyen kihívás, gondoljunk csak a 2008-as nagy pénzügyi válságra, a Covidra, az energiaválságra, és nem utolsósorban a klímaváltozásra.
Hogyan válhatna hatékonyabbá a mindenkori magyar állam? Hogyan növelhetnénk az állam bevételeit úgy, hogy azzal ne csökkenjen, hanem növekedjen a versenyképességünk? Túladóztatjuk-e a gazdaságot? Milyen a jó adórendszer? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az Egyensúly Intézet most közzétett Hogyan tegyük hatékonyabbá az államot? című szakpolitika-javaslatcsomagja, amelyet megelőzően kerekasztal-beszélgetésre hívták a sajtót. A beszélgetésben részt vett három közgazdász: Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója, Juhász László, a Boston Consulting Group ügyvezető igazgatója, Sebestyén Géza, a Mathias Corvinus Collegium Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, valamint Boros Tamás, az Egyensúly Intézet igazgatója és Filippov Gábor kutatási igazgató.
„Az Egyensúly Intézet új szakpolitikai javaslatcsomagja abból indul ki, hogy a valódi kérdés nem az, hogy nagy-e vagy kicsi az állam, hanem az, hogy egyrészt mire képes, másrészt mi alapján dönthető el, hogy valami inkább az állam feladata vagy sem” – mondta bevezetőjében Boros Tamás.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy ideológiától függetlenül is lehet állami beavatkozásról, állami szerepvállalásról és annak a mértékéről beszélni. „Az állam jól meghatározható célok ellátására szerveződik. Fontos, hogy az eszközei megfelelnek-e az elérendő céloknak, illetve szintén fontos a visszamérés, de ez utóbbiban az állam egyelőre jelentősen elmarad a vállalati szektortól” – hangsúlyozta Juhász László.
Az Egyensúly Intézet tanulmánya szerint a magyar állam viszonylag nagy, de kevéssé hatékony, és nem a versenyképességünket szolgáló szerkezetben költi el a rendelkezésére álló forrásokat. A kedvezőtlen üzleti környezetet olcsósággal igyekszik kompenzálni, vagyis tőkevonzó képessége érdekében bevételei jelentős részéről lemond (például alacsony társasági adókulcs és különféle adókedvezmények révén). Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy versenyképességünk megőrzése, sőt erősítése mellett is jelentősen növelni lehetne az állam bevételeit, amelyek olyan stratégiai jelentőségű szakpolitikai célok megvalósítását szolgálhatnák, mint a közoktatás reformja vagy a népegészségügy megerősítése.
Az EU-ban rekordalacsony, 9 százalékos társaságiadó-kulcsot is anélkül közelíthetnénk a régió többi államához, hogy ezzel adórendszerünk versenyképességét csökkentenénk. A versenyképesség része ugyanakkor egy ország átlagfogyasztása is, és ebben a tekintetben Európában a 2. legszegényebbnek számítunk, miközben a súlyos infláció tovább csökkenti a forint vásárlóértékét.
És akkor még nem beszéltünk arról az abszurdumról, hogy egy vállalkozó bevételét kétszer adózza le: egyszer, amikor bejön a számlájára, és még egyszer, amikor készpénzként kiveszi. Nem is szólva a 90-es években beindított, ma is létező „kényszervállalkozásokról”, és a szinte mindenütt elvárt „számlaképességről.”
Palócz Éva szerint az elmúlt években hozott ellenőrzési folyamatok, köztük az online pénztárgépek, a bankoknál az átutalások azonnali fizetési rendszerének bevezetése sokat segítettek a magyar gazdaság „fehérítésében”. De ennél is lényegesebb ebben a tekintetben az állampolgári bizalom, ami például jól érezhető a skandináv országokban: a magas adóterhek ellenére az emberek úgy érzik, hogy jó helyen van a pénzük, az állam azt jó célokra költi. Ez egyúttal növeli a szolidaritás érzését is, ami már az iskola alsó osztályaiban is az oktatás fontos része – tette hozzá a Kopint-Tárki vezérigazgatója.
Nálunk talán éppen ez az állampolgári bizalom az egyik legneuralgikusabb kérdés, hiszen nap mint nap szembesülünk a médiában azzal, hogy mire megy el az adófizetők pénze, holott másutt is lenne, lehetne helye.
„Az állami bevételek szempontjából a gazdaságfehérítés is jelentékeny hatással bír. Bár mára a feketegazdaság aránya 10 százalék alá csökkent, Dánia példájából kiindulva, ahol az arány 1 százalék alatti, Magyarország számára is vannak még lehetőségek, amelyeket ki kell használni” – mondta Sebestyén Géza.
A számlavezetési és utalási terhek csökkentése, illetve az online bankolás ösztönzése mellett 2030-ra 1,5 millióról 300 ezer forintra kell csökkenteni a készpénzhasználati limitet, amelyet a magánszemélyekre is ki kell terjeszteni. 2024-től ki kell vezetni a készpénzt az ingatlan-adásvételi, 2030-ra pedig a lakásbérleti piacról is.
Mindeközben arra is ügyelni kell, hogy az átállás ne a legszegényebbeket és az időseket sújtsa. Ez nem lesz könnyű, hiszen ma még a pénzügyi tranzakciók 70%-a készpénzzel történik, miközben a lakosságnak még mindig jelentős része nem rendelkezik bankszámlával, sőt internet-hozzáférése sincsen, de a mindennapokban is tapasztalhatjuk, hogy a bankkártyás fizetés lehetősége sem nevezhető még általánosnak. Ugyancsak az átutalások iránti bizalmatlanságot jelzi, hogy Magyarországon a legnagyobb a megrendelt áruknál az utánvétek száma és nem segítik az átállást utóbbi időben elszaporodott bankkártyás, bankszámlás csalások, amelyekre egyébként a pénzintézetek folyamatosan hívják fel ügyfeleik figyelmét – sokszor hiába.
A magyar vállalkozók helyzete és a külföldi befektetők kapcsán Palócz Éva emlékeztetett arra, hogy ez utóbbiak jelentősen hozzájárultak a magyarországi bérek növekedéséhez.
Felmerül a kérdés, hogy a kis- és középvállalatoktól beszedett adókat miért kell egyedi kormányzati döntések alapján odaadni multinacionális cégeknek adókedvezmény vagy támogatás formájában? – jegyezte meg Boros Tamás, hozzátéve, hogy ez a helyzet nem állhat fenn örökké, mert Magyarországnak alapvető érdeke, hogy legyen egy nagyon erős, nemzeti tulajdonú nagy-, közép- és kisvállalkozói rétege. Ez azonban nem valósulhat meg, ha fennmaradnak a rendszerbe 30 éve beépített ösztönzők, amelyek aránytalanul segítik a multinacionális cégeket.
Nekik is az a tapasztalatuk az országot járva, hogy a kis- és középvállalkozások nem találnak elegendő munkaerőt. Nehézségeik persze abból is fakadnak, hogy nem figyelnek eléggé a piac mozgásaira, igényeire.
A szakértők úgy látják, hogy a magyar közszféra nagysága nagyjából megfelel az európai átlagnak, a közalkalmazotti pálya azonban európai összevetésben kiugróan rossz fizetéseket kínál. Ráadásul a versenyszférával ellentétben a közigazgatás kevésbé ösztönöz jobb teljesítményre.
Válasszuk el élénken egymástól a politika és a szakértők hatásköreit – független adóügyi tanács létrehozásával javítsuk a döntéshozatal minőségét - javasolják. A versenyszféra bérelőnye az utóbbi évtizedben mintegy 10 százalékra nőtt a közszférához képest – ezt a különbséget a következő évtizedben ismét a nullához kell közelítenünk, hogy a közszféra a legjobb jelentkezők közül válogathasson. Jobb erőforrás-felhasználást eredményezne, ha minden olyan bürokratikus tevékenységet automatizálnánk, amely ma már nem igényel emberi részvételt.
– hívja fel a figyelmet az Egyensúly Intézet tanulmánya.
Az állami képességekről folytatott beszélgetésből is jól kitűnt, hogy kiegyensúlyozott szerepvállalás mellett az állam képes lenne csökkenteni a negatív piaci hatásokat, és jelentősen erősíteni tudná az egészséges ökoszisztémát. „Alapvetően változott meg az államhoz való viszonyunk. Az elmúlt években, de akár ennél hosszabb kitekintésben is sok külső körülmény is felértékelte az állam szerepét” – állapította meg Palócz Éva.
