A társasjátékpiac külföldön és Magyarországon is izgalmas, évek óta felfelé ívelő szektornak számít. Természetesen már régóta nemcsak a klasszikus táblás megoldások közül lehet választani, hanem egyre bővülő és nagyon színes a kínálat. Ugyanakkor bármelyik játék közben gyakran előkerülhetnek ugyanazok a dilemmák.

"Amikor társasjátékokkal kapcsolatos előadásokat, workshopokat tartok, akkor az mindig egy visszatérő kérdés szokott lenni, hogy hagyjuk-e nyerni a gyereket. Ez a mi kultúránkban sokkal erősebben benne van, hogy adjunk neki sikerélményt. Ezzel szemben én úgy gondolom, hogy egyáltalán nem szükséges, hogy direkt módon már az elejétől fogva gyengébben játsszunk. Ehelyett vannak rá jó módszerek, hogy miként lehet egyenlő felekként társasjátékozni, ebben az előnyadási technikák segítenek. A Jesztl Józseffel közös könyvünket is úgy terveztük meg, hogy miként lehet kicsi, nagy és még nagyobb előnyt adni" - sorolta Lencse Máté játékpedagógus, az Igazgyöngy Alapítvány által működtetett Toldi Tanoda szakmai vezetője.

A Jól játszani című kiadvány hét darab táblás játékot tartalmaz. Ezek alapját olyan közismert, klasszikus játékok adják, mint az amőba, a sakk vagy a dáma, de mindegyiket jól megcsavarták a készítők.

"Az InnoMax Díjra azzal pályáztunk, hogy a könyvből a Katicatülekedést szeretnénk leprogramozni és online elérhetővé tenni. A játék sajátossága, hogy különböző előnyadási módokat is kidolgoztunk, ennek köszönhetően az eltérő tudású résztvevők is izgalmas partikat tudnak játszani. Ezt a szemléletet szeretnénk átültetni az online világba is. Először egy zárt, biztonságos rendszerben az ország tanodás gyerekei számára fejlesztjük a programot. Hosszú távon pedig akár többféle játékot és nagyobb közönséget is el tudunk képzelni, mert szeretnénk, ha az előnyadás kultúrája, az egyenlő felek szemlélete jobban bekerülne a köztudatba" - fejtette ki a szakmai vezető, aki társasjátékok tervezésével, fejlesztésével is foglalkozik.

Az előnyadás történeti alapjai a japán Go játékban találhatók, ahol a mai napig versenyszinten is megjelenik ez a módszer. A lényege, hogy attól függően, ki milyen szinten van, előnyköveket ad a másiknak.

"A Katicatülekedésnél az a cél, hogy egy helyre tömörüljenek a bábuink. A legnagyobb előny pedig azt jelenti, hogy 10-ből 4 bábu már egy helyen található. Itt az előnyadás tehát egy aszimmetrikus kezdést jelent, ami azt eredményezi, hogy annak lesz nehezebb a feladata, aki az ügyesebb, tapasztaltabb résztvevő. Az is fontos filozófiája a könyvünknek, hogy ha előnyt biztosítunk a másiknak, akkor jelentős előnyt adjunk, és így is legyen esélye a másiknak a nyerésre. Az ugyanis szintén egy nehéz helyzet lenne, hogy bár előnyt kap a gyengébb játékos, de ugyanúgy egyből legyőzzük" - tette hozzá a játékpedagógus.

Így is akadálymentesíthető a digitális oktatás

Az Invitech InnoMax Díj támogatásával létrejövő platform nyílt forráskódú lesz.

A Toldi Tanoda szakmai vezetője azt is elmondta, hogy tanárként a gyerekek számára a kedvenc előnyadási módja a szimultán verseny, ami teljesen megosztja a figyelmét. "Jó érzés több gyerekkel egyszerre több táblán játszani, és olyan csavar is lehet, hogy ha bármelyik táblán nyer valamelyik diák, akkor a teljes gyerekcsoport a nyertes. Ezzel is érdekes és izgalmas helyzet jön létre" - mesélte Lencse Máté.

Az Invitech 2020-as InnoMax nonprofit díjának további nyertese az Ajaki Tűzoltó Egyesület, a szervezet egy önkéntes tűzoltókat segítő, a riasztási láncot gyorsító alkalmazással pályázott. A HappyHelp Nonprofit Közhasznú Kft. egy akadálymentesített online vizsgáztató szoftverrel, a Jel Alapítvány pedig egy online jelnyelvoktató felülettel nyerte el az innovációs díjat.

Az Igazgyöngy Alapítvány 1999 óta dolgozik az esélyegyenlőségért, a társadalmi integrációért, a gyerekszegénység és az átörökített mélyszegénység felszámolásáért. Alapítványuk Európa tíz legszegényebb régiójának egyikében, az Észak-alföldi régióban működik, központjukat Berettyóújfaluban hozták létre. Tevékenységük fontos része a Toldi Tanoda, amely egy iskola utáni, hátrányt kompenzáló, tanulást támogató intézmény. Az alapítvány a 2012/2013-as tanév óta biztosítja ezt a lehetőséget a gyermekek számára.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!