A New York Times olyan izraeli biztonsági tisztviselőkkel beszélt, akik napok óta keresik a magyarázatot, mi vezethetett az elmúlt 50 év legsúlyosabb Izrael elleni támadásának sikeréhez.
Nem sokkal azelőtt, hogy október 7-én hajnalban gázai fegyveresek özönlöttek be Izraelbe, az izraeli titkosszolgálat megnövekedett aktivitást észlelt néhány gázai fegyveres alakulatnál. A jelenségről értesítették is a gázai határt védő katonákat – írja a New York Times két magasrangú izraeli biztonsági tisztviselőre hivatkozva. A riasztást azonban nem követte cselekvés, vagy azért, mert el sem jutott a katonákhoz, vagy azért, mert nem olvasták el az üzenetet.
Ezután a Hamasz, amely ellenőrzése alatt tartja a Gázai övezetet, drónokkal bénította meg az izraeli hadsereg határmenti mobilkommunikációs állomásait és megfigyelő tornyait, ezzel ellehetetlenítette a terület távoli, videokamerás megfigyelését. Emellett ugyancsak drónokkal tönkretette a távolról irányítható gépfegyvereket, vagyis a legfőbb eszközt, amelyre Izrael egy esetleges szárazföldi támadás esetén támaszkodhatott.
Ez megkönnyítette a támadók számára, hogy megközelítsék és néhány helyen felrobbantsák, máshol pedig ledózerolják a határkerítést, így a palesztinok támadók ezrével jutottak át a határon.
És ez csak néhány a logisztikai és titkosszolgálati hibák közül, amelyeket az izraeli védelmi erők vétettek – mondta a lapnak négy, név nélkül nyilatkozó magas rangú izraeli biztonsági tisztviselő.
- nem monitorozták a palesztin támadók által használt legfőbb kommunikációs csatornákat,
- túlságosan is a határmenti megfigyelő rendszerre hagyatkoztak,
- a katonai parancsnokokat egyetlen állomáshelyre vezényelték, aminek lerohanása után ezeket a főtiszteket a támadók azonnal megölték vagy túszul ejtették
- készpénznek vették gázai katonai vezetők kijelentéseit, hogy nem készülnek harcra (ezeket olyan kommunikációs csatornákon tették, amelyekről tudták, hogy az izraeliek megfigyelnek).
„Milliárdokat költünk a Hamaszról való információszerzésre. Aztán egy szempillantás alatt összedől az egész, mint egy dominó” – mondta a lapnak Yoel Guzansky, az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanács korábbi vezető tisztségviselője.
Rosszul mérték fel
Az első hibát hónapokkal a támadás előtt vétették az izraeli védelmi vezetők, amikor tévesen ítélték meg, hogy mekkora veszélyt jelent a Hamasz Izraelre nézve.
A Hamasz tavaly két összecsapásból is kimaradt, hagyta egy kisebb gázai militáns csoport, a Palesztin Iszlám Dzsihád egyedül feszüljön neki Izraelnek. A múlt hónapban pedig a Hamasz vezetése egy Katar közreműködésével született egyezség keretében véget vetett egy határmenti lázadássorozatnak, amiből arra lehetett következtetni, hogy nem törekszenek a konfliktus élezésére.
– mondta a támadás előtt hat nappal Tzachi Hanegbi, Izrael nemzetbiztonsági tanácsadója egy rádióinterjúban.
A támadás hetében az izraeli titkosszolgálat jelentést tett a védelmi vezetőknek, amelyben az országra leselkedő legnagyobb veszélyként az Izrael északi határánál lévő libanoni katonákat nevezték meg. A Hamaszról állítólag csupán annyit mondtak, hogy sikerült őket elrettenteni.
Az izraeli titkosszolgálat által lehallgatott Hamasz-vezetők azt a benyomást keltették, hogy egyelőre inkább elkerülnének egy újabb összecsapást Izraellel a 2021 májusában kirobbant kéthetes konfliktus után. Most azt vizsgálják, vajon ezeket a beszélgetéseket szándékosan megrendezték-e.
Távoli rendszer, ami távolról megsemmisíthető
A New York Timesnak nyilatkozó két tisztségviselő szerint az is hiba volt, hogy az izraeli határmegfigyelő és védelmi rendszer szinte teljes egészében a kamerákra, érzékelőkre, és a távirányítású gépfegyverekre támaszkodott.
Úgy hitték, hogy a távoli megfigyelés és a távolról irányítható fegyverek, a föld feletti akadályok és egy földalatti fal – amely megakadályozta az alagutak ásását Izrael felé – valószínűtlenné teszik a tömeges palesztin behatolást. Vagyis nincs szükség arra, hogy nagy tömegben állomásoztassanak izraeli katonákat a határ mentén. Elkezdték hát csökkenteni a számukat, más területekre, például Ciszjordániába vezényelték át őket, ami akkoriban észszerű döntésnek tűnt – magyarázta Israel Ziv, nyugalmazott vezérőrnagy, aki éveken át a dél-izraeli szárazföldi erők parancsnoka volt.
A Hamasz ezt használta ki oly módon, hogy drónokkal támadta meg a mobilkommunikációs tornyokat, amelyek továbbították a jeleket a megfigyelő rendszer és a katonaság között. A jelek nélkül a rendszer hasznavehetetlenné vált. A frontvonal mögött állomásoztatott katonák nem kaptak figyelmeztetést arról, hogy a Gázai övezet és Izrael közötti határt áttörték, és nem látták a videókat arról, amint a támadók ledózerolják a torlaszokat. Emellett a határtorlasz áttörése könnyebbnek is bizonyult annál, mint ahogy azt az izraeliek korábban elképzelték.
Mindez lehetővé tette, hogy több mint 1500 gázai harcos lépje át közel 30 ponton a határt – néhányan sárkányrepülőkkel jutottak át, a határkerítés felett –, és zavartalanul eljussanak legalább négy izraeli katonai támaszpontra.
Miért késett a válaszcsapás?
A másik operatív hiba az volt, hogy a hadsereg gázai hadosztályának vezetőit a határ mentén egyetlen helyre csoportosították.
Ez a tény és a dróntámadás okozta kommunikációs elakadás akadályozta az összehangolt válaszadást.
A határ mentén senki nem tudta felmérni a támadás teljes súlyát, köztük az Izrael más részeiről odavezényelt katonai parancsnokok sem. „Nagyon nehéz volt összerakni a teljes képet, ami a különböző terrorista támadásokból rajzolódott ki” – mondta a lapnak Dan Goldfuss tábornok, aki részt vett a válaszcsapások levezénylésében.
Goldfuss egy ponton véletlenül találkozott egy másik katonai alakulat parancsnokával, és ketten eldöntötték, hogy mely falvak felett próbálják átvenni az ellenőrzést a Hamasztól. „Magunk közt döntöttük el” – mondta a tábornok. „És ez így ment, faluról falura.”
Emiatt nehéz volt, különösen a támadás korai szakaszában kommunikálni a helyzet súlyát Tel-Avivba, a katonai felsővezetés felé. Senki nem érezte azonnali szükségét egy masszív, gyors légi közbeavatkozásnak, hiába jelent meg számtalan poszt a közösségi médiában az egyes támadásokról. Órákba telt, mire a légierő a terület nagy részét lefedte, annak ellenére, hogy egyes bázisairól percek alatt odarepülhettek volna a gépek – írja a New York Times.
