Ferenc 45 évet húzott le az egészségügyben, de egy beteg cipelése után gerincsérvet állapítottak meg nála. 63 évesen lett munkanélküli, most a rokkantsági ellátásból kéne fenntartania magát.


58 ezer forintot kap rokkantsági ellátásként egy korábban mentőápolóként dolgozó férfi, aki nyílt levelet írt Orbán Viktornak. Nieberl Ferenc 45 évet húzott le az egészségügyben, a kormányfőtől most megkérdezte, hogyan kéne kijönnie ebből a pénzből szerinte.

A férfi diplomás mentő szakápolóként dolgozott, amíg egy beteg cipelése után le nem sérült. Ferencnél gerincsérvet állapítottak meg, több más betegséggel együtt, és az orvosi szakvélemény kimondta: a továbbiakban nem dolgozhat ápolóként.

- mondta a férfi az RTL Híradónak.

ferenc jelenleg 58 ezer forintot kap rokkantsági ellátásként, amíg el nem éri a nyugdíjkorhatárt. Emiatt nyílt levelet írt Orbán Viktornak címezve, amelyben egyebek mellett azt a kérdést teszi fel, hogy ennyiből a jelenlegi infláció mellett, hogyan éljen meg.

A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint az elmúlt években a munkavállalók kárára változtak a jogszabályok. Emiatt

A csatorna az ügyben megkereste az Országos Mentőszolgálatot és az egészségügyért is felelős Belügyminisztériumot is. Arra is kíváncsiak voltak, hogy tervezik-e emelni a rokkantsági ellátás összegét, de érdemi választ nem kaptak.

(Forrás: rtl.hu)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!