Csütörtökön több mint 70 évnyi uralkodás után meghalt II. Erzsébet királynő. 1952-ben került a trónra, a britek nagy része nem is emlékszik olyan időszakra, amikor nem ő lett volna az uralkodó.

Rengeteg minden eddig úgy volt kialakítva, hogy a királynőre hivatkoztak, de ez most, fia, Károly trónralépésével meg kell, hogy változzon. A Mirror szedett össze párat ezekből.

Bankjegyek, aprópénz, bélyeg

Jelenleg a készpénzeken az Egyesült Királyságban Erzsébet arcát látni, de ennek meg kell változnia fia trónrakerülésével. A tervek már régóta készen állnak, és az új pénz lassan majd forgalomba is kerül, míg a korábbit közben kivonják. A királynő arcával ellátott bankjegyek még egy ideig érvényesek lesznek a károlyossal egyetemben, aztán kijelölnek egy dátumot, hogy azután majd már nem lehet használni.

De nem csak Nagy-Britanniában található a pénzeken Erzsébet képmása, így van ez Ausztráliában, Új-Zélandon és Kanadában is, ezekben az országokban is hasonlóan fog működni a kivonás.

A brit bélyegek egy részén is Erzsébet látható, lassan ezeket is leváltják majd.

Postaláda

A királynő monogramja, az EIIR, azaz Elizabeth II Regina. A Regina jelentése latinul királynő, hímnemű megfelelője a Rex. Az EIIR például rengeteg postaládán látható Nagy-Britanniában, de ezeket nem cserélik le, amennyiben készülnek újak az már CR, illetve CIIIR monogramos lehetnek.

Kapcsolódó

Mi jön most, hogy meghalt II. Erzsébet?

Végigvettük, mi vár a szigetországra.

Egyenruhák

A királynő monogramja megjelent az egyenruhákon is, például a rendőrségnél vagy a hadseregnél használtakon. Ezeket valószínűleg felfrissítik majd.

Útlevél

Az Egyesült Királyság útleveleiben van egy szöveg, amely arról szól, hogy Őfelsége nevében mindenkitől megkövetelik, hogy az útlevél tulajdonosát ne akadályozzák a határátlépésben, sőt segítsék és részesítsék védelemben, ha az szükséges.

Ebben a szövegben kétszer is szerepel a "her" birtokos személyes névmás, ami nőnemű, Károly színre lépésével ez le kell cserélni a hímnemű "his"-re.

De ettől a szöveges eltéréstől még nem kell lecserélnie a briteknek az útlevelüket, csak ha lejár.

Himnusz

A nemzeti himnusz többé nem a God Save the Queen, értelemszerűen. Visszatér a férfi uralkodói változathoz, vagyis a God Save the Kinghez, amit utoljára 1952-ben Erzsébet apja, VI. György uralkodása alatt használtak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!