Hilaria Baldwin nem olyan rég Instagram-oldalán mutatta meg követőinek, hogy néz ki a teste szülés után három hónappal. A képen fehérneműben pózol úgy, hogy gyerekét a kezében tartja, de nyilván egy minimális nyoma sincs annak a testén, hogy valaha is várandós lett volna. A piros ruhába öltöztetett babáról azt írja a bejegyzésben, hogy a férje, Alec Baldwin szerint úgy néz ki ebben a kezeslábasban, mint egy paradicsom.

Kapcsolódó

Amy Schumer feltöltötte saját Instájára Hilaria Baldwin fehérneműs képét, mintha csak ő lenne rajta

Ezzel kíván mindenkinek kellemes ünnepeket.

Arról már írtunk, hogy ezt a fotót Amy Schumer is megosztotta, méghozzá azzal a szöveggel, hogy ő és gyereke kellemes ünnepeket kívánnak mindenkinek. Ezt követően Baldwin felesége mystory funkció segítségével reagált rá, de nem pont úgy, ahogy azt gondoltuk volna.

Konkrétan meg kellett kérnem valakit, hogy magyarázza el a poént, amit egyébként még most sem teljesen értek…de… azért tetszik, úgyhogy kommentelek alá

- mondta, és így is tett. Schumer egyébként ezután törölte a bejegyzését.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!