A mindig jól értesült NBA-szakíró, Adrian Wojnarowski információi szerint

Klay Thompson Achilles-ínszakadást szenvedett a jobb lábán, így kihagyja majd a következő szezont. A hírek szerint edzésen sérült meg.

A 30 éves játékos legutóbb a 2019-es döntőben játszott, a Toronto Raptors elleni hatodik mérkőzés harmadik negyedében szakadt el a térdszalagja a bal lábán. Csapata, a Golden State Warriors aztán elveszítette a meccset és a nagydöntőt is. Sérülése miatt az előző idényt is kihagyta teljes egészében.

Egy egyetemi idény is elég volt az NBA-hez

Anthony Edwardsot választotta ki a draft első helyén a Minnesota Timberwolves.

Thompson 2011-ben, a draft első körének 11. helyén került a GSW-hez, amellyel 2015 és 2019 között sorozatban ötször jutott be az NBA nagydöntőjébe és ebből hármat meg is nyert a csapat.

Az egyik legjobb tripladobó a ligában, ő tartja a csúcsot az egy mérkőzésen bedobott hármasok tekintetében (14), mellette pedig abban is rekorder, hogy egy 2015-ös mérkőzésen 37 pontot dobott egyetlen negyedben.

Kiemelt kép: Jesse D. Garrabrant / NBAE / Getty Images / Getty Images via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!