A Magyar Turisztikai Ügynökség azért nem adott állami támogatást a budapesti idegenvezetőknek, mert azt feltételezték, hogy a fővárosi turizmus áll talpra a leghamarabb - ez derül ki az MTÜ nemrég beindított új honlapjáról. A Kisfaludy Fejlesztési Program keretében egyszeri támogatásra pályázhattak vidéki idegenvezetők, a keretösszeg 300 millió forint volt.

A turisztikai ügynökség a Gyakori kérdések rovatában így válaszolt arra a kérdésre, hogy "miért nem pályázhatnak budapesti idegenvezetők?":

A COVID utáni időszakban a belföldi és beutazó turizmus újra indulására vonatkozó eddig ismert adatok alapján úgy tűnik, hogy elsőként Budapest vendégforgalmi adatai fognak regenerálódni és újra növekvő tendenciát mutatni. A foglaltsági előrejelzések arra engednek következtetni, hogy a budapesti idegenvezetők hamarosan ismét munkába állhatnak, ezáltal lesz bevételük is, ellenben a nehezebb helyzetbe került vidéki idegenvezetőkkel.

Azt nem tudni, hogy az MTÜ mikor és mi alapján jutott erre a következtetésre, de az biztos, hogy nagyon elszámolta magát. Miközben a vidéki turizmus rekordokat döntött a nyáron, a fővárosi idegenforgalom gyakorlatilag leállt. Maga az MTÜ írt arról, hogy júliusban az 1,4 millió, magyarországi szálláshelyre érkező vendégből 1,4 millió vidéki szálláshelyet választott.

Szeptemberben pedig a miniszterelnök is arról beszélt, hogy a legnagyobb gondban a budapesti turizmus van, miután a fővárost zömében külföldiek választják úti célul, akik viszont most az újabb határzár miatt nem jöhetnek Magyarországra. A főváros turizmusáért, fesztiváljaiért és arculatáért felelős Faix Csaba nemrég a 24.hu-nak adott interjújában azt mondta, hogy szeretnék, ha a kormány által kiírt Kisfaludy-programban a fővárosi turisztikai vállalkozások is pályázhatnának,

mert ez jelenleg nem elérhető a budapestiek számára, és ez így nem igazságos. Nem fair, hogy egy kaposvári idegenvezető tud állami támogatásra jelentkezni, de egy budapesti nem.

Budapesten még minimum hat hónapig nem lesz turizmus, és ezt már nem sokan bírják ki

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!