9.40-kor hívtak mentőt a színészhez, de fél 11-kor kiderült, hogy még el sem indult az autó érte.


Hiába várták a mentőt szerda délelőtt, ezért a lányai vitték be a kórházba Gálvölgyi Jánost. A 74 éves színészt azóta intenzív osztályon ápolják.

Mi is beszámoltunk róla, hogy Gálvölgyit súlyos állapotban szállították kórházba. Légzési nehézségekkel került az intenzív osztályra, majd délután egy másik kórházba vitték át, ahol szintén az intenzíven kezelik.

„9 óra 40-kor hívott a nővérem mentőautót az édesapánkhoz, aki nagyon rosszul volt. A mentőket felhívta és mondta, hogy nem kap rendesen levegőt és félrebeszél” - mondta az RTL Híradónak a színész fiatalabb lánya. Dóra ekkor autóba ült a belvárosban, és körülbelül 30 perc alatt ért oda a szülei házához. A mentők viszont még akkor sem érkeztek meg.

- mondta a színész lánya, aki ekkor már nagyon kétségbeesett, emelt hangon beszélt a diszpécserrel.

A vonal másik végén a férfi megkérdezte, hogy érzi magát az édesapja, de erre azt mondta, nem orvos, csak azt látja, hogy nem kap rendesen levegőt.

„Ekkor közölte, hogy velem nincs mit beszélnie, és rám tette a telefont.”

A család ezután több orvos ismerősükkel is beszélt, akik azt javasolták, hogy azonnal üljenek autóba, és ők vigyék kórházba a színészt.

Gálvölgyit a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára vitték, mert ez volt a legközelebb. Itt azonnal az intenzív osztályra vitték az orvosok. Rosszullétének pontos okát egyelőre nem derítették ki, az RTL úgy tudja, hogy az állapota stabil, de folyamatosan oxigént kap.

A mentők azt mondták a csatorna érdeklődésére, hogy a mentésirányítás megítélése szerint a színész a riasztáskor nem volt közvetlen életveszélyben, de vizsgálják, hogy ez szakmailag helyes döntés volt-e.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!