Gyurcsány Ferenc volt az Atv Egyenes Beszéd című műsorának vendége, ami abból a szempontból érdekes csak, hogy a műsor utolsó öt percében végre határozott választ kellett volna adnia egy kérdésre. Gyurcsányt arról faggatták, hogy normális-e az, hogy a DK elnökségi tagja,


Vágó István azt kommentelte a Facebookon Puzsér Róbert posztja alá, hogy aki terápiára jár, az definíció szerint alkalmatlan a városvezetésre.

Gyurcsány egyszerűen nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre, hiába tette fel neki többször is Krug Emília. Krug szerint ez egy fontos morális kérdés, amiben egyébként igaza is van, hiszen a terápiával és a pszichológusokkal kapcsolatban rengeteg előítélet él Magyarországon, és szinte biztos, hogy ha Puzsér Róbertet bármi alkalmatlanná teszi a városvezetésre, az pont nem a terápia, illetve a gyógyulás szándéka.

Gyurcsány elmondta, hogy Vágót nagyon tiszteli, rengeteg vitába beleáll, teszi a dolgát. Majd azt is elmondta, hogy őt inkább az érdekli, hogy ha rosszul lesz az édesanyja, aki egyébként Pápán él, gyorsan kijön-e a mentő, végül azt is közölte, hogy belegebednek a kampányba, ne kelljen mások vitáival foglalkoznia.

Amit nem mondott el, az az, hogy egyetért-e a DK elnökségi tagjának azzal az állításával, hogy akinek mentális problémái vannak, az alkalmatlan a városvezetésre. (Nem mintha kellene ilyen ahhoz, hogy valaki terápiára járjon, hiszen Puzsér is viselkedésmintákról beszélt.)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!