A Netflix-moziban Lopez egy orgyilkos bőrébe bújt, de hiába gyilkol agyba-főbe. A mellette szereplő sztárok igyekeznek, de ők sem tudják megmenteni a filmet. Kritika.
Aki kicsit jobban ismeri Jennifer Lopezt színésznőként annál, hogy nemrég együtt játszott Owen Wilsonnal egy romcomban, alakított terhes nőt egy másik romcomban, meg egy harmadikban Ralph Fiennes-szal próbáltak meggyőzni minket arról, hogy van köztük kémia, annak is könnyen lehet olyan véleménye a sztárról, hogy nem nagy durranás, amit a vásznon művel. Olyan „biztosra megy a rendező a zsánerben, ha őt castingolja”-kategória, cirka két évtizede.
Ez nagyjából így is van, ráadásul Lopez is biztosra megy, ami a karrierjét illeti, amit évtizedek óta nagyon látványosan épít háttértáncosból lett énekesnőként tiszteletre ambícióval, üzleti érzékkel és sok területen tehetséggel. Egy biztos:
Az is biztos, hogy az Anya egy Jennifer Lopez-film lett, ami nem feltétlenül jó. A Netflix a sztár köré építette fel a marketinget, és maga a mozi is azt tolja kikerülhetetlenül és erőszakosan az arcunkba, milyen különleges, hogy Lopez most egy kemény bérgyilkost alakít. De itt már meg is van a probléma gyökere.
A sztori szerint Lopez karaktere 12 éve kénytelen volt lemondani a gyerekéről annak védelmében, mert egy bosszúhadjárat indul ellenük és csak így tudja megvédeni, ha a kislány máshol él, ő pedig remeteségbe húzódik. (Ott is izgalmasan natúrra vett arccsont-hangsúlyos sminkkel, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni és sajnos elmenni sem mellette, ami csak egy szög a film hiteleségének koporsójában). Szóval
másrészt a forgatókönyv is olyan butuska, hogy még ha akarna, sem tudna meggyőzni minket róla, hogy ez egy karcos, élő, nyers figura. Értjük, hogy ez egy jó anya, Lopez mindent meg is tesz, hogy megmutassa, milyen felszín alatti, zsigeri érzelmek mozgatják, hogy egy anyatigris, de ez nem elég. Az sem, hogy vannak akciójelenetek, mert csupa sablon az egész.
Ő tényleg mindent megpróbál, akárcsak a vele együtt kínlódó többi színész is – Joseph Fiennes és Gael García Bernal kifejezetten üde színfoltjai a filmnek, de ők is csak egydimenziós karakterekként tudnak gonoszkodni, persze azt úgy, ahogy a csövön kifér. Egyszerűen csak nem elég jó film ahhoz az Anya, hogy Lopez büszkén emlegethesse majd, mint karrierje egyik fontos állomását. Pedig még lehetne is, ott van például a John Wick-franchise, ami szuper példa arra, hogy egy gigasztárra épülő akciófilm jól megírva, de leginkább látványosan eredetien megrendezve tud jól működni.
Az Anya egy elvérzett kísérlet arra, hogy Lopez is megcsinálja a maga Sandra Bullock-netflixes krimijét (a Bullock főszereplésével készült 2021-es Megbocsáthatatlan elég korrektre sikeredett). Viszont Lopeznek ebben a filmben esélye sem volt, mert olyan sablonmondatokat kellett végig mondania, amiket hallva nem is értem, hogy nem jutott eszébe a forgatáson valahogy kikorrigálni, hogy legyen bennük élet.
A film értékelhető pillanatai egyébként épp a dialógus nélküliek. Jennifer Lopez nem egy rossz színész, ez kiderül ebből a pár percből, ráadásul a partnere, a lányát játszó Lucy Paez egész ügyes, és kettejük közt jól működik az érzelmi szál is. De ez talán az egyetlen, ami miatt picit le tud kötni az Anya, ami, ha stílusosan kegyetlenek akarnánk lenni, annyiban köthető a Bullock-féle Netflix-sikerhez, hogy megbocsáthatatlan.
