1948. december 1-jén a dél-ausztráliai Adelaide-ben néhány járókelő egy holttestet fedezett fel a Somerton Beach nevű partszakaszon. Először azt hitték, a férfi csak alszik, ugyanakkor furcsállták, hogy három részes öltönyt viselve épp a tengerparti homokban pihent le, ráadásul a hajnali órákban. Jobban megnézve hamar rájöttek, hogy a férfi nem alszik, és nem is egy átmulatott éjszakát igyekszik kiheverni a szabad levegőn, értesítették a rendőrséget, hogy egy élettelen test fekszik a parton. A helyszínre érkező rendőrök kiderítették, hogy a férfi már előző este is ott feküdt, egy helyi házaspár arról számolt be nekik, hogy látták őt, amint kinyújtott lábait keresztbe vetve pihent. Akkor még biztosan életben volt, mindketten határozottan emlékeztek rá, hogy felemelte a kezét, majd rögtön vissza is ejtette a földre. Ebből arra következtettek, hogy a férfi részeg lehet, így gyorsan odébb is álltak. A házaspár vallomását alátámasztja a halottkém jelentése is, aki a halál beálltát legkorábban hajnali kettőre tudta belőni, így a férfi valóban életben volt még a megtalálása előtti este.
A somertoni férfi meglehetősen jól öltözött volt, a három részes öltöny alatt atlétát, inget, nyakkendőt és pulóvert is viselt, a cipői ki voltak fényesítve. Ruhadarabjairól azonban az összes címkét eltávolították előzőleg, a zsebiben ugyanakkor találtak pamut zsebkendőt, egy-egy doboz gyufát és cigarettát, rágógumit, az Adelaide-től alig 10 kilométerre fekvő Glenelg Northba szóló buszjegyet, valamint egy amerikai gyártású fésűt is. Az öltözködési stílusa és a nála lévő tárgyak alapján eleinte úgy gondolták, a férfi amerikai lehet, ennél tovább azonban nem jutottak az azonosításban, mert nem találtak nála sem pénztárcát, sem személyazonosító okmányokat.
Az Adelaide-i Királyi Kórház orvosa, John Barkley Bennett végezte a patológiai vizsgálatot, ő a jelentésében azt írta, a negyvenes éveiben járó férfi frissen volt borotválva és kitűnő fizikai állapotnak örvendett, a doktor kiemelte, hogy szokatlanul izmos volt a vádlija, valamint, hogy a lábujjai az évek során eldeformálódtak.
Ez utóbbi kapcsán rendre előkerülnek azok a találgatások, hogy a férfi élete nagy részében hegyes orrú, a méreténél kisebb cipőt viselt, sokan arra következtettek, hogy balett-táncos lehetett.
A halottkém végül a halál okaként szívelégtelenséget állapított meg, ám hogy ezt mi okozta, a mai napig nem derült ki. Mivel semmilyen külsérelmi nyom nem volt a testen, a legtöbben valamilyen mérgezésre gyanakodtak, a boncolás során azonban nem találtak olyan anyagot a férfi szervezetében, ami bármilyen szerre utalt volna, továbbá az sem volt világos, hogy megölték-e, vagy önkezével vetett véget az életének.
Pár héttel később az adelaide-i vasútállomás személyzete egy jelöletlen bőröndre akadt a csomagmegőrzőben, amit a férfi halála előtti este adtak le megőrzésre. Ebben újabb ruhadarabokat találtak a hatóságok, közülük a legtöbből szintén eltávolították a címkéket, az egyik nyakkendőn azonban végre nyomra bukkantak: a T. Keane felirat volt olvasható rajta. A férfi ujjlenyomatait és a feltételezett nevét ezután ellenőrizték a létező összes adatbázisban, de ez nem csak Ausztráliában nem vezetett eredményre, az FBI és a Scotland Yard rendszerében sem voltak meg a ujjlenyomatok, és ilyen nevű személyt sem kerestek sehol.
Vége van
A legfontosabb nyom mégsem a nyakkendő volt, hanem egy papírfecni, amit még a helyszínelés során találtak. A férfi nadrágzsebébe varrt cetlin a Tamám Shud felirat volt olvasható. A napjainkban Iránban beszélt újperzsa nyelvű kifejezés magyarul annyit tesz: vége/vége van/kész van/bevégeztetett. A betűket különleges betűtípussal nyomtatták papírra, első látásra is egyértelmű volt, hogy nem szokványos írásról van szó. A rejtélyes cetli és a rányomtatott szavak híre hamar elterjedt a sajtóban, aminek eredményeként néhány hónappal később egy helyi férfi sétált be a rendőrségre egy könyvvel, amit a holttest megtalálása idején fedezett fel az autójában. A könyv egy tizenkettedik századi perzsa költő, Omar Hajjám Rubáiját című műve volt, ráadásul pontosan az a darab, aminek a legvégéről a Tamám Shud feliratot kitépték, és amit később a somertoni férfi zsebében találtak meg. Ez már önmagában is ígéretes nyom lett volna, de a könyv tartogatott más izgalmakat is: az egyik lapra egy UV-fény alatt olvasható kódolt üzenetet írt a feladó, amit azonban hiába igyekeztek feltörni amatőr és profi kódfejtők, mind a mai napig senki nem jött rá teljes egészében, mit jelenthet az üzenet.
Ez a következőképpen nézett ki (ha valaki mégis meg tudja fejteni, mindenképp jelezze szerkesztőségünknek):
WRGOABABD
MLIAOI
WTBIMPANETP
x
MLIABOAIAQC
ITTMTSAMSTGAB
A kód mellett egy telefonszámot is találtak, ami végre igazi áttörést hozott az ügyben. A szám egy Somerton Beachen élő fiatal ápolónőhöz, Jessica Thompsonhoz tartozott. A nőt azon nyomban kihallgatta a rendőrség, ő pedig vonakodva bár, de beismerte, hogy valóban volt a birtokában egy példány a Rubáijátból, de azt elajándékozta egy Alfred Boxall nevű katonatisztnek, amikor a II. világháború idején Sydney egyik hadikórházában dolgozott. Az ügy úgy tűnt, megoldódott, a rendőrségen kezdték biztosra venni, hogy a somertoni férfi nem más, mint az ápolónő által emlegetett sydney-i katonatiszt, mígnem a nyomozás során azzal szembesültek, hogy Alfred Boxall él és virul, valamint a birtokában van a kérdéses könyv egy példánya is, ami így nem lehetett azonos azzal, amiből a Tamám Shud feliratot kitépték.
A rejtély szempontjából ugyanakkor nem ez ennek a történeti szálnak a legérdekesebb eleme, hanem az ápolónő reakciója: Thompsont megkérték, hogy próbálja meg azonosítani a holttestet, de az a bomlás miatt már rossz állapotban volt, így az arcról levett gipszmásolatot mutatták meg neki.
Amikor a nő meglátta az arcot, a szemtanúk szerint hátrahőkölt, és félő volt, hogy elájul. Ezután viszont rendezte a vonásait, és kijelentette, hogy soha nem látta a férfit.
Romantikus kémdráma?
Ahogy a szintén megoldhatatlannak tűnő Peter Bergmann-ügy esetében, itt is zátonyra futott a nyomozás, a katonatiszt felbukkanásával minden nyom elhalt. A somertoni férfit 1949 június 14-én a helyi temetőben helyezték végső nyugalomra, síremlékén csak az áll: Az Ismeretlen Férfi.
A rejtély aztán évtizedekig sokakat nem hagyott nyugodni, köztük az Adelaide-i Egyetem mérnökprofesszorát, Derek Abbottot sem. Ő néhány évvel ezelőtt azt nyilatkozta egy ausztrál lapnak,
itt van egy ember, aki meghalt, és még csak azt sem tudjuk, mi volt a neve. A legfontosabb, amit meg kell tennünk, hogy visszaadjuk ennek az embernek a nevét.
Ezért aztán Abbott belevetette magát a rejtély megoldásába, de ahogy előtte már jó páran, ő is rendre falakba ütközött. Egy ízben aztán felvette a kapcsolatot egy nyomozóval, aki éveken keresztül dolgozott a somertoni férfi ügyén, ez hozta el az áttörést a saját kutakodásában. Abbott a figyelmét az ápolónő felé fordította, és különös véletleneket fedezett fel. Jessica Thompson 2007-ben elhunyt, vele nem tudott beszélni, megtudta viszont, hogy a fiából, Robinból hivatásos táncos lett, méghozzá balett-táncos - épp ahogy a somertoni férfiről is sejtették. Szakmájának köszönhetően Robinról rengeteg sajtóanyagot talált az interneten és a levéltárakban, ezek közül két közeli fotó bír nagy jelentőséggel, amelyeken Abbott jól be tudta azonosítani Robin két testrészét: a fülét és a fogait.
A felvételeket összevetette a somertoni férfi holttestéről készült képekkel, és megállapította, hogy mindkettőjüknek olyan módon deformálódott a füle, ami csak nagyon kevés emberre jellemző. A fogászati leletek pedig azt igazolták, hogy mind a somertoni férfinak, mind az ápolónő fiának olyan fejlődési rendellenessége volt, aminek eredményeként mindkettőjüknek hiányoztak a metszőfogaik.
A somertoni férfi halálakor Robin 16 hónapos volt, így a legkevésbé sem lehet kizárni, hogy a parton talált férfi az apja volt.
Mire azonban ezt a felfedezést Derek Abbott megtette, már Robin is halott volt, így vele sem tudta felvenni a kapcsolatot. Ott van ugyanakkor az ápolónő másik gyereke, Kate, aki 2013-ban adott interjút egy tévécsatornának. Ő azt nyilatkozta, hogy az anyja évekkel később bevallotta neki, hogy hazudott a rendőröknek, és nagyon is jól ismerte az ismeretlen férfit. Kate emellett azt is említette, hogy az anyja a kommunizmus híve volt, és oroszul is jól beszélt, azt azonban soha nem árulta el neki, hogy hol tanulta meg a nyelvet.
Somerton man update:
Remains are deeper than first thought & it has been difficult to dig through hard clay which has set the exhumation back by a few hours. Forensics still unsure if there is a coffin & have dug down to just above where they believe the remains are. @9NewsAdel pic.twitter.com/yrNHlbumES- Keziah Sullivan (@9keziahsullivan) May 19, 2021
Derek Abbott a nyomozása során aztán beleakadt egy Rachel Egan nevű nőbe, akiről kiderült, hogy Robin lánya, azaz - a saját és a nő feltételezései szerint is - az ápolónő és a somertoni férfi unokája. A nőt csecsemőkorában Robinék örökbe adták, így semmit nem tudott a család múltjáról, csak akkor jött rá, hogy a biológiai apjának családja körül rengeteg a furcsaság, miután elkezdett a származása után kutatni. Derek és Rachel az évek során egymásba szerettek és összeházasodtak, így most már mindketten családi érdekből próbálják felfedni a somertoni férfi rejtélyét.
A párnak meggyőződése, hogy a férfi, az ápolónő, vagy akár mindketten a szovjetek kémei voltak a hidegháború hajnalán, és ebből kifolyolóag kellett meghalnia az ismeretlen férfinak.
A férfi exhumálásáért is leginkább a pár kardoskodott, hiszen ha Rachel valóban az unokája, azt a DNS-vizsgálat egyértelműen igazolni fogja. A rendőrség szerdán kezdett el ásni a sírhelyénél, de a munka a vártnál lassabban halad, ugyanakkor az illetékesek bizakodók. A rendőrség közlése szerint a ma rendelkezésre álló technológia fényévekkel jobb azokhoz képest, amit az 1940-es évek végén használtak, tehát nagy az esély rá, hogy végre sikerül azonosítaniuk a férfit.
Ám ha végül igazolnák is a rokoni kapcsolatot, az továbbra is rejtély marad, hogy a somertoni férfi valóban kém volt-e, vagy csak egy ártatlan civil, aki rosszkor volt rossz helyen - ha egyáltalán igaz a kémsztori. Ha viszont nem az, még mindig adott lesz a kérdés, miért kellett a férfinak ilyen módon meghalnia.
