Az indiai szövetségi egészségügy-minisztérium vasárnapi adatai szerint a Covid-19 járványban 182 143-an fertőződtek meg, a halálesetek száma pedig 5164. Egyetlen nap alatt 8380 embert fertőzött meg a SARS-CoV-2 nevű vírus, a napi halálesetek száma pedig 193-mal nőtt, ami rekordnak számít a járvány kitörése óta.


A halálesetek 60 százalékát két államból, az ország pénzügyi központjának számító Mahárárstrából, illetve a kormányfő, Narendra Modi szülőhelyéről, Gudzsarát államból jelentették. Az új fertőzések hat államban, közöttük az ország fővárosában, Újdelhiben összpontosulnak - írja az MTI.

Indiai egészségügyi illetékesek bírálták a kormány járványpolitikáját, a Modi hivatalához eljuttatott május 25-i levelükben figyelmeztettek, hogy "irreális" akkor felszámolni a vírust, amikor már bekövetkezett a "csoportos fertőzések" szakasza. Egészségügyi szakértők szerint a fertőzöttek száma exponenciálisan növekszik, a március 25-én elrendelt drákói karanténszabályok ellenére. Az elmúlt hónapokban lassan enyhítettek a korlátozásokon, a kormány pedig szombaton bejelentette, hogy júniustól ismét engedélyezik a gazdasági tevékenységeket.

A szomszédos Pakisztánban 69 496-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a haláleseteké pedig 1483 az egészségügy-minisztérium vasárnapi tájékoztatója szerint.

Egyetlen nap alatt 3039 új fertőzöttet és 88 halálesetet jelentettek. 42 742 embert ápolnak kórházban, és 25 271 ember gyógyult meg, azaz a fertőzöttek 36,4 százaléka. Az ázsiai országban elrendelték a maszk kötelező viselését a zsúfolt helyeken.

Egészségügyi illetékesek szinte naponta figyelmeztetnek a karanténintézkedések betartásának fontosságára. A kormány ennek ellenére nem záratta be a mecseteket, ugyanakkor szorgalmazza - de nem tette kötelezővé a társas távolságtartást.

A halálos áldozatok számát illetően Pakisztán a harmadik helyen áll a Közép-Keleten Irán és Törökország mögött. Dél-Koreában 27 új fertőzöttet jelentettek, 21-et Szöul sűrűn lakott területéről. Vasárnapra a nemzeti betegmegelőző központ (KCDC) adatai szerint 11 468 fertőzöttet és 270 halálesetet tartottak nyilván. Az új fertőzöttek közül tizenketten külföldről érkezőkkel érintkeztek.

Dél-Korea márciusban még mintegy napi 500 új fertőzést jelentett, de a határozott szűrési és kapcsolatfeltárási politikával sikerült stabilizálni a járványt és enyhíteni a társas távolságtartás szabályain. Május óta a fővárosi agglomerációban azonban ismét gyorsabban terjed a SARS-CoV-2 nevű vírus a korlátozások enyhítése óta. A fertőzések közül a KCDC szerint legalább 108-at egy helyi webáruház raktárának dolgozói és látogatói között diagnosztizáltak, másik 270 ember pedig éjszakai mulatóhelyeken és más szórakozóhelyeken fertőződött meg.

Kiemelt kép: India más államaiból érkezett, Mumbaiban dolgozó, de hazafelé tartó vendégmunkások várják, hogy felszálljanak egy távolsági buszra Mumbai legnagyobb szegénynegyedében 2020. május 22-én. (MTI/AP/Rafik Makbúl)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!