Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a 40 éves török származású, holland állampolgárnak a letartóztatását, aki ellen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást a BRFK.


A rendőrök múlt vasárnap a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vonták intézkedés alá a gyanúsítottat és a vele utazó K. Anettet, majd tartózkodási helyeiken, Fóton és Budapesten is házkutatást tartottak. A drogkereső kutya segítségével a fóti ingatlanban 11 kg marihuánát, közel 7500 extasy tablettát, 2 kilogramm amfetamint, 1 kilogramm kokaint és egyéb kábítószergyanús anyagot foglaltak le, melyek becsült feketepiaci értéke meghaladja a 71.500.000 forintot.

A férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsította meg a rendőrség. A Pest Megyei Főügyészség azonnal kezdeményezte a letartóztatását, mivel tartani lehet attól, hogy megszökne, illetve, hogy befolyásolná a tanúkat. Továbbá fennáll annak a veszélye is, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el.

A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta, majd az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a drogkereskedő letartóztatását. A gyanúsított és védője a végzés ellen fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!