A főpolgármester szerint azt tervezik, hogy ezen a nyáron nemcsak hétvégékre lehet majd autómentes a rakpart, ám ezzel kapcsolatban még zajlanak az egyeztetések.


Szombaton megnyitották a pesti alsó rakpartot, amelyet a városlakók ismét korzóként, köztérként használhatnak hétvégenként. A nyitóhétvégén többek között kiállítással, zenével és gyerekprogrammal várták az érdeklődőket.

A szezonnyitó sajtótájékoztatón a főpolgármester kiemelte, az elmúlt években a budapestiek már megszokhatták, hogy hétvégente a gyalogosoké és a kerékpárosoké a pesti alsó rakpart.

- hangoztatta Karácsony Gergely, aki szerint az elmúlt évtizedekben az embereknél is fontosabb volt az átmenő autóforgalom.

"Itt az ideje, hogy az autók helyett az embereké is legyen a pesti alsó rakpart!" - mondta, hozzátéve, hogy ezen a nyáron nemcsak sétálni lehet majd a rakparton, hanem a 150 éves Budapest örökségéről is szóló programokkal, vendéglátással, kiállításokkal várják az érdeklődőket. Erre példaként említette, hogy a 2-es villamos alatt lévő muzeális viadukt területe, amely korábban vendéglátás színhelye volt, most ismét megnyílik a nagyközönség előtt.

A főpolgármester elmondta, hogy a projekt házigazdája a Város és folyó egyesület (Valyo), amelynek megbízásából, velük partnerségben a fővárosi önkormányzat alakította ki ezt a programot. A projektben részt vett a Budapest Brand, a Budapesti Közművek, a Fővárosi Vízművek, a BKV, a Mahart és a Főkert.

Tömör Miklós, a Valyo egyesület projektmenedzsere elmondta, már 13 éve foglalkoznak a budapesti Duna-parttal. A szervezet azért jött létre, hogy megpróbálja összekapcsolni a várost és a Dunát. Céljuk, hogy hosszú távon gyalogos, rekreációs és sportfunkciót töltsön be a rakpart, amelyhez parkot, fasort és zöldterületeket szeretne létrehozni a főváros. A Főkert jóvoltából több mint száz növény, valamint árnyékolók, gyerekzóna, grillezők és pihenőhelyek várják majd a városlakókat.

A 2-es villamos vonala alatt húzódó 3000 négyzetméteres újból megnyíló viadukt rengeteg lehetőséget tartogat, a vendéglátó funkció mellett egyes részeit más és más kulturális és civil szervezetek használják majd programjaikhoz.

A rakpart nyitónapjának programjai közül kiemelte a BME Urbanisztika Tanszékének kiállítását és a Csángálló zenekar koncertjét a filmvetítések, workshopok és biciklis bemutatók mellett.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!